40 millió kínait már beoltottak

3 év alatti gyerekeken tesztelik Kínában a H1N1 elleni vakcinát

Kína megkezdte a 6 és 35 hónap közötti kisgyermekek számára kifejlesztett A/H1N1 influenza elleni vakcina klinikai tesztjét és eddig - az első fázisban - egyetlen esetben sem jelentkezett súlyos mellékhatás - közölte a kínai média az egészségügyi minisztérium tájékoztatása alapján szombaton.

2009.12.26 09:28MTI

A klinikai vizsgálatok december elején kezdődtek és három tartományi szintű helyszínen folynak: Kuanghsziban, Csianghszuban és Hunanban (Guangxi, Jiangxu és Hunan), s a kísérlet lefolytatásáért három oltóanyaggyártó a felelős. A tesztben résztvevő 935 gyermekből 209 életkora 6-12 hónap közötti, 363-an egyévesek és ugyanennyien kétévesek. Másodszori oltásukat december 23-án kezdték meg.

A klinikai kísérletet az országos élelmiszer- és gyógyszerellenőrző hivatal engedélyezte a magasabb veszélyeztetettségű három év alatti gyermekek hatékony védelme céljából. A legutóbb kiadott adatok szerint a december 20-ig tartó héten 91 ember halt meg Kínában A/H1N1 influenza következtében és ezzel 533-ra nőtt az áldozatok száma. Eddig már több mint 40 millió kínai kapta meg a védőoltást és a rendelkezésre álló hatóságilag ellenőrzött és engedélyezett oltóanyag mennyisége meghaladja a 75 millió adagot.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.