Szülni is korábban fognak
A jövő nője kisebb lesz a mainál
Kétezer-kétszáz nő adatainak elemzése kimutatta, hogy az evolúció és a természetes szelekció befolyása még nem állt le: az adatok szerint a nők a jövőben valószínűleg kisebbek és testesebbek lesznek, a szív- és érrendszerük azonban egészségesebb lesz, és szülni is korábban fognak, mint ma.
2009.10.23 10:15MTIAz úgynevezett Framingham-tanulmány keretén belül Stephen Stearns, az amerikai Yale Egyetem kutatója bő 60 év adatait értékelte ki kollégái segítségével. Munkájukat az amerikai tudományos akadémia folyóiratában publikálták. A modern orvostudomány közelmúltbeli vívmányaira alapozva a kutatók manapság kételkednek abban, hogy az ember evolúciója vajon folytatódik-e még ma is. Korábban a betegségeket és a járványokat túlélők, tehát az egészségesek előnyhöz jutottak, ők tudták továbbadni génjeiket.
Napjainkban azonban olyan betegségeket is sokan túlélnek, amelyek korábban halálosnak bizonyultak volna, így a kiválasztódás hatása legalábbis alábbhagyott a kutatók egy része szerint. Stearns és kollégái azonban úgy vélekednek, hogy ha a túlélésre nem is, de a szaporodási rátára igenis befolyással lehet a szelekció. Tehát a mai élethez különösen jól alkalmazkodott nőknek több gyerekük lesz, mint társaiknak - előnyös tulajdonságaik ezért fokozatosan elterjednek a lakosságban. Elméletük bizonyítására a kutatók a Framingham-tanulmányhoz nyúltak, amely 1948 óta gyűjti az adatokat a Massachusetts állambeli Framingham kisváros lakosainak egészségi állapotáról és életviteléről.
Számos családnál már több generáció is képviselteti magát. Az elemzés során olyan tulajdonságokat kerestek a kutatók, amelyek elsősorban a sokgyerekes asszonyokra voltak jellemzőek. Ezek a nők átlagosan kisebb termetűnek és erősebb felépítésűnek bizonyultak, alacsonyabb volt a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk. Ezen kívül hosszabb ideig tartott termékeny életszakaszuk, mint a karcsúbb, magasabb nőké - írta a német Die Welt című lap internetes kiadása (www.welt.de) a publikációt ismertetve. Amennyiben az irányzat további tíz generáción át folytatódna, a XXIV. és a XXV. század női átlagosan két centiméterrel alacsonyabbak és egy kilóval könnyebbek lennének mai társaiknál.
Első gyermeküket öt hónappal korábban szülnék, a változókorba pedig tíz hónappal később érnének, mint ma. Ezzel az evolúciós ütemmel egyébként teljesen az átlagnak megfelelően haladna az ember - a legtöbb állatnál és növénynél sem megy gyorsabban a fejlődés.
Kapcsolódó írások:
- Hamis pénzzel fizetett volna a szextáncosnőnek
- Skye, a Morcheeba volt énekesnője Budapesten koncertezik
- Friss lesifotók - Britney áthajtott egy lábon: nem ússza meg
- Nicole Kidman szerint Hollywood is hozzájárult a nők elleni erőszak elterjedéséhez
- Képek - Kiakadt Carla Bruni: mi az, hogy nem ő legjobb nő?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06