Megmenekülhetnek a cukrosok végtagjai
Hiperbár oxigénterápiával elkerülhető az amputáció
A nem baleset okán végzett lábamputációk 70 százaléka cukorbetegség eredetű és évente négyezer lábat kell amputálni Magyarországon a diabétesz szövődményei miatt, pedig egy speciális kezeléssorozattal minden harmadik ilyen műtét elkerülhető lenne.
2009.09.29 20:57ma.huA „diabéteszes láb” és a vele járó fekély a cukorbetegségben szenvedőket érintő egyik leggyakoribb és legsúlyosabb szövődmény, ami akár a végtag amputálásához is vezethet. A cukorbetegek krónikus, nem gyógyuló sebei változó mértékben, de mindig oxigén hiányosak. A sebgyógyulás szempontjából lényeges élettani folyamatok oxigént igényelnek, azonban a cukorbetegség miatt a végtag vérkeringése elégtelen, így nem juthat a sebgyógyuláshoz szükséges elegendő mennyiségű oxigén a fekélyes testrészhez.
Magyarországon már több mint négy éve elérhető egy speciális gyógymód, melyet a világban számos helyen alkalmaznak eredményesen és nemcsak a diabéteszes-láb amputáció elkerülésére. A hiperbár oxigén (HBO) terápiával, azaz nagynyomású – a tengerszinten mérhető, normál földi légköri nyomásnál magasabb légnyomás – oxigénterápiával lényegesen javítható a vérkeringés, a kóros folyamat megállítható és sikeresen segíthető a gyógyulás. A klinikai vizsgálatok szerint a nagynyomású oxigénterápiával kiegészített kezelések során a betegek közel 80 %-ánál jelentős javulás érhető el.
A modern hiperbár orvostudomány fejlődése az 1950-es évekre tehető, az amszterdami egyetemen ekkor végeztek először szívműtétet hiperbár kamrában. A hiperbár oxigén terápia manapság már számos országban elismert és használt gyógymód, Európában közel 200 hiperbár kamra működik és jelentős azon országok száma, ahol a társadalombiztosító a teljes kezelési ciklust finanszírozza.
A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál másfél vagy kétszer nagyobb nyomáson 100%-os, orvosi tisztaságú oxigént lélegeznek be. A légzőmaszk segítségével koncentráltan belélegzett oxigén a tüdőn keresztül a véráramba jut. A magas nyomás és a 100%-os tiszta oxigén hatására a tüdőből áramló vér akár 15-20-szoros oxigénmennyiséget is szállíthat; ennek egy részét a vörösvértestekhez kötve, míg más részét a vérplazmában oldva. A kezelés során a verőeres vér teljes oxigénkoncentrációja a normálérték 20-szorosára nő, ezért még az olyan szövetekhez is jóval nagyobb mennyiségben jut el az oxigén, amelyek vérkeringése és oxigén ellátottsága normál körülmények között elégtelen. A kezelés hatására aktiválódnak azok az élettani folyamatok, amelyek az oxigén mennyiségétől függnek: beindul a sebgyógyulás, a fekély összehúzódik, a rossz vérellátású hajszálerek keringését javítja és a korábban élettelen végtag megmenthetővé válhat.
A mesterséges módon megnövelt oxigénkoncentráció ezen kívül a természetes gyógyulási folyamatokat erősíti a beteg szervezetében: segíti a fehér vérsejteket a fertőzések leküzdésében, serkenti a kapillárisok és a kötőszövetek kialakulását, javítja a vérkeringést és az immunrendszert, gyorsítja az anyagcserét.
Bár a HBO fájdalommentes és csekély kockázattal járó gyógymód, de a terápia megkezdését minden esetben alapos szakorvosi vizsgálat előzi meg. A hiperbár terápia nem önálló gyógymód, hanem kiegészítő terápia, ezért a szakorvosi kooperáció elengedhetetlen a kezelési ciklus megkezdése előtt és alatt is. A kezelések száma állapot- és diagnózisfüggő, általánosságban elmondható, hogy a HBO terápia érezhető hatásai a tízedik kezelést követően jelennek meg és a kezelési ciklus után a gyógyulási folyamatok a terápia nélkül is fenntarthatók.
A hiperbár oxigénterápia felhasználási területei igen szerteágazóak, a HBO sikeresen alkalmazható például az agyvérzés, szénmonoxid-mérgezés, különféle fertőzések, a Lyme-kór, valamint a nehezen gyógyuló sebek, fekélyek gyógyításában. A módszer pozitív hatása a baleseti sérülések és sportsérülések kezelésében is jelentkezik, mert a gyorsabb csont- és szövetképződéssel a rehabilitációs időt akár a felével is csökkentheti. A vér oxigén szintjének növelésével a sebgyógyulás is gyorsabb lesz, így a terápia alkalmazható a műtéti (pl.: plasztikai) beavatkozások után is. A HBO továbbá hatékonyan segíti a neurológiai megbetegedések (például a migrén, fülzúgás) az égési sérülések, csont- és csontvelőgyulladás, keringési rendellenességek, de akár az onkológiai terápiák mellékhatásainak kezelését is. A felsorolás természetesen nem teljes, és a hiperbár oxigénterápia alkalmazási területeivel kapcsolatosan jelenleg is folynak a kutatások, így a közeljövőben további kórképekben is új terápiás publikációk és indikációk várhatóak, mint például az őssejt beültetés hatékonyságának fokozása.
Kapcsolódó írások:
- Veszélyben a magyar lakosság - Egyre jobban terjed a diabetes
- A felnőttkori diabétesz hátterében a szervezet gyulladásos folyamatai állnak
- Megduplázódhat az 1-es típusú diabétesz előfordulása
- Eredményes a diabétesz kezelése őssejtekkel
- Új típusú drogra bukkant a rendőrség
- A diabétesz megduplázza a szülés utáni depresszió kockázatát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06