A 11-19 évesek a leginkább veszélyeztetettek
Az agyhártyagyulladás ritka, ám gyakran halálos kimenetelű betegség
Az agyhártyagyulladás (meningitisz) ritka, ám gyakran halálos kimenetelű betegség, ezért be kellene oltani a gyerekeket. A leginkább veszélyeztetettek a 11-19 évesek korosztálya - hangsúlyozza az Amerikai Iskolai Nővérek Szövetsége.
2009.09.02 07:47MTIAz Egyesült Államokban a szakemberek ugyanis aggódnak, hogy az új influenza elleni védőoltása körüli sajtókampány esetleg háttérbe szorítja a meningitisz elleni vakcinációt. A szövetség tagjai ősszel az iskolások oltási bizonyítványát megvizsgálják, hogy figyelmeztessék a szülőket, akik nem oltatták be gyermekeiket. Az agyhártyagyulladás az agy burkát alkotó kemény- és lágyhártyák fertőzése, amelyet vírusok és baktériumok okoznak.
A vírusok okozta gyulladás általában ártalmatlan, rövid lefolyású betegség, a bakteriális eredetű meningitisz sokkal súlyosabb megbetegedés. A kezdeti tüneteket hirtelen kialakuló lázas állapot, fejfájás, hányás, a tarkóizmok megmerevedése, fénytől való iszonyodás jellemzi, később tudatzavar alakulhat ki. Az amerikai kormány két évvel ezelőtt javasolta az összes serdülő beoltását, ám mindeddig csupán az érintettek alig 40 százaléka részesült vakcinációban
Carol Baker, a houstoni Baylor College of Medicine gyermekvakcinációs szakembere szerint ez az alacsony szám azt jelenti, hogy a szülők többsége nemigen hallott a kórról, amely az Egyesült Államokban évente mindössze 2000 személyt betegít meg. Ez viszonylag alacsony szám, ám a bakteriális fertőzés az esetek 15 százalékában halálos kimenetelű. A túlélők ötödénél maradandó egészségromlást eredményez a betegség, amely agykárosodáshoz, süketséghez, végtagvesztéshez vezet.
"Csökken ugyan az esetek száma, kisebb a rizikó, de ami nem változik, az a betegség súlyossága" - magyarázta Carol Baker. Carol Baker, aki nem részese a szövetség által indított kampánynak, úgy véli, hogy a télen megnövekszik az agyhártyagyulladásos esetek száma. "A tél a betegség évszaka, ráadásul ha valaki átesett az influenzán, fogékonyabb lesz az agyhártyagyulladásra is.A meningitisz kórokozója egyike azoknak a baktériumoknak, amelyeknek az influenzavírus segít bejutni a szervezetbe az orr nyálkahártyáján keresztül" - mutatott rá Carol Baker
Ismertetése szerint a lakosság 10 százaléka megbetegedés nélkül hordozza az agyhártyagyulladást kiváltó kórokozót az orr és garat nyálkahártyáján. A baktérium köhögés, csók, vagy közös pohár használata útján terjed.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) szerint a 11 éves kor optimális az oltásra, ám ha elmulasztották, a tinédzserkorban bármikor pótolható a mulasztás. Sok főiskola már megköveteli az elsőéveseknél a védőoltást. Több állam törvényhozása tárgyalja a jogszabályt, amely bizonyos oktatási intézményeknél felvételi követelményként határozná meg a védőoltást.
A védőoltást ajánlják a 2-10 év közötti gyermekeknek is. Javallott a vakcináció olyan felnőttek számára, akik fokozott kockázatnak vannak kitéve. Ilyenek az immunbetegségben szenvedők, azok, akiknek eltávolították a lépét, valamint olyan személyek, akik gyakran utaznak Afrikába és a Közel-Keletre, azokba az országokba, ahol sokkal gyakoribb a meningitisz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06