Még mindig öl a gyilkos kór
Elbízták magukat az emberek az AIDS-el szemben
Az emberek elfeledkeznek a biztonságos szexről, mivel már nem félnek a HIV/AIDS miatti haláltól, állítja a vírus felfedezésében történő részvételéért Nobel-díjjal kitüntetett orvos.
2009.03.14 16:24medipress.huA kezelésben elért fejlődés azt jelenti, „hogy az emberek a hazámban, Franciaországban és a többi nyugati országban elbízták magukat: krónikus betegségnek tekintik a HIV-et/AIDS-et, nem pedig halálos kórnak” – mondta el Francoise Barré-Sinoussi virológus.
Az orvosnő tavaly francia kollégájával, Dr. Luc Montagnier-vel együtt Nobel-díjat kapott az AIDS-et okozó humán immundeficiencia vírus (HIV) 1981-es felfedezéséért. Barré-Sinoussi megjegyezte, hogy nagy előrelépés történt a HIV/AIDS kezelésének fejlődésében, most már elérhető egy gyógyszerkoktél, amely csökkenti a vírusszámot a szervezetben és a fertőzés terjedésének valószínűségét is csökkenti. Azonban az AFP-nek azt mondta, hogy az emberek retrovírusellenes szerekbe vetett bizalma hamis biztonságérzetbe ringatja őket, így nő a védekezés nélküli szex gyakorisága.
A francia jótékonysági alapítvány, a Fondation Merieux által a múlt héten Új-Delhiben rendezett orvosi konferenciával kapcsolatban Barré-Sinoussi megjegyezte, „ijesztő” arányokat tapasztalt a férfiról férfira terjedés terén néhány nyugati országban, például Franciaországban.
„Az igazat kell mondanunk a HIV/AIDS-szel kapcsolatban: hogy az új kezelések nagyon hatásosak és segítségükkel évekkel tovább lehet élni.”
Azonban hozzátette, hogy a HIV/AIDS-betegek fogékonyabbak más betegségek, különösen a daganatok iránt. Rezisztencia is kifejlődhet az életmentő gyógyszerek iránt, „súlyos komplikációkat” okozva ezzel. 2001 és 2006 között az Egyesült Államokban a férfiról férfira történő átvitel volt a legnagyobb arányban képviselt csoport és az Egyesült Államok Járványfelügyeleti Központja (CDC) szerint az egyetlen olyan, amelyben nőtt a fertőzések száma. 2006-ban körülbelül 56300 ember fertőződött újonnan HIV-vel, ennek fele a homoszexuális és biszexuális férfiak körében történt. Az Egyesült Államokban és szerte a világon visszatartja az embereket az AIDS-vizsgálattól a megbélyegzés.
Az 1980-as években a nyugati országok homoszexuális közösségeinek vezetői rémülten figyelték, hogy milyen sokan haltak meg a vírus miatt és agresszív mozgalomba kezdtek, amelynek hatására a kormányok a tettek mezejére léptek és megelőző kampányokat indítottak a homoszexuális közösségek körében.
A homoszexuális és biszexuális férfiak HIV-fertőzése drámaian csökkent egy évtizeden keresztül, ám a kilencvenes évek közepétől újból emelkedik. A vírus aránytalanul gyakoribb a homoszexuális férfiaknál azokban az országokban, ahol a járvány még csak most veti meg a lábát. Mark Wainberg professzor, a montreali McGill Egyetem AIDS-Központjának vezetője egyetért Barré-Sinoussival. A kezelés fejlődése miatt „a biztonságos szex mellett kampányolók most csendben vannak”, nyilatkozta a professzor az AFP-nek a fent említett konferencián.
„Az emberek azt mondják: nézzétek, milyen jók a gyógyszerek, milyen sokáig hatnak.” Az embereknek meg kell érteniük, hogy maguk a gyógyszerek is károsak lehetnek, és a statisztikák szerint riasztóan magas a HIV-fertőzött emberek daganatos megbetegedéseinek száma.
„A kutatások adatai azt mutatják, az emberek átlagosan 35 éves korukban kapják el a HIV-et/AIDS-t, ekkor már érett felnőttek, nem gyerekek” – mondta el Wainberg.
„Néhányan nem törődnek az óvatossággal.”
Világszerte körülbelül 33 millió ember él a HIV/AIDS-szel és évente kétmillióan halnak bele a betegségbe. Eddig legalább 25 millió ember hunyt el a fertőzés következtében. Ezzel egyidőben Barré-Sinoussi azt mondta, bízik abban, hogy a kutatók a sok hátráltató tényező ellenére kifejlesztenek egy AIDS-oltóanyagot. „Vissza kell térnünk a tudományos alapokhoz és máshogyan kell gondolkodnunk... teljesen újszerűen.”
Kapcsolódó írások:
- Súlyosbíthatja a fogínybetegség az AIDS-et?
- Az állam milliárdokat költ az AIDS-tapaszra
- AIDS-ben halt meg Mia Farrow nevelt lánya
- Globális HIV-kampány: egymillió embert tesztelnek az AIDS világnapján
- Mi köze Charlize Theronnak az AIDS-hez?
- Egy német rákkutató és két francia AIDS-kutató kapta idén az orvosi Nobel-díjat
- Sokkal régebbi a HIV és az AIDS, mint hittük?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06