Transzcendentális uszoda

Ha repülni akar, merüljön a víz alá!

Az ember akkor kerülhet a legközelebb a repülés élményéhez, ha a víz alá merül. A testünk relatív sűrűsége eléggé megközelíti a vízét ahhoz, hogy úgy suhanjunk benne, ahogy a madarak vagy a pillangók a felszín feletti három teljes dimenzióban. A

2009.01.28 13:31MTI
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Marcus Low, a Health24szakújságírója saját bőrén tapasztalta meg, mit is jelent elkezdeni az úszást, mint sportot. Az alábbiakban az ő írását olvashatják.

Ez az a fajta értelmetlen absztrakció, amivel elkápráztathatom magam útban az uszoda felé, sok-sok áthenyélt év utáni első úszásom előtt. A kiábrándító igazság viszont az, hogy nem tudományos érdeklődésből választottam ezt a sportot, hanem hogy a középkorú férfiak rozsdásodó izületei ellen óvjam meg 29 esztendős porhüvelyemet.

A Health24 600 métert 6 hét alatt című, kezdőknek szóló programja azt tanácsolja, hogy az első napon 250 métert ússzunk, mely egy 50 méteres versenymedencében 5 hosszt jelent. Az első hajnalon, pontban 7 órakor a Sea Pointi Pavilion uszoda bejárata előtt makacsul eltökéltem, hogy meg sem állok 400 méterig. Az első néhány hosszt nehézségek nélkül megtettem.

Ezután a fáradtság erőt vett rajtam, melyet minden, valamire való sport közben megtapasztalhat az ember. Ahogy a fáradt focista is egyre kevésbé pontosan céloz, úgy a kimerült úszó is inkább csak kínlódva csapkod össze-vissza. Elfelejtjük az úszók mondókáját: Egyik kar a másik fölé, egyik csukló a másik fölé, a fej a két felkar között, lábfejek leszorítva. Az energiatakarékosság hanyag pocsékolásba csap át. A mozdulataink egyre rövidebbek és sutábbak lesznek. A láb is elgyengül, és azt vesszük észre, hogy a medence közepén lélegezni is elfelejtünk, és elátkozzuk azt a percet, amikor a jó meleg ágyikót a hideg vízre cseréltük.

Az úszóisteneknek hála azonban az állóképesség és a technika is fejleszthető. Világéletemben azt hittem, hogy kétféle úszó létezik: az egyik a tesztoszterontól duzzadó macsó, aki sugárhajtású rakétának hiszi magát, mint pl. Michael Phelps és Ryk Neethling, akik úgy hasítják a vizet, mint a szteroidokon tartott cápák.

Tinédzserként egy darabig magam is közéjük tartoztam, mikor megdöntöttem az iskolai rekordot mellúszásban. Sajnos ebben ki is merültek a sportsikereim. Nagyon gyorsan a második kategóriában találtam magam. A sokkal lassabb és nyugodtabb, „bocsáss-meg-hogy-közben-meditálok” típus esetében a gyorsaság helyett inkább a ritmus és a teljesítmény számít. Ha a kissé különc japán író össze tudta hasonlítani a maratoni futást a regényírással, ugyanezt megtehetné az úszással is. Az íráshoz hasonlóan ez a fajta úszás is egyfajta magányos cselekvés. Ahogy le-föl úszkálunk, néha egy-egy pillantás vethetünk a szomszédos pályán úszókra. Ha egyszerre fordulunk, talán még a szemkontaktus is létrejöhet köztünk, de egy pillanattal később újra magunk maradunk a mindent felemésztő ritmussal és a továbbhaladás vágyával.

Kopp-kopp-kopp a billentyűzeten.

Mindez teljes egészében nyilvánvalóan fizikai: a belégzés a szájon át, a kilégzés az orron át, a gyengülő végtagok, de csak a végső cél lebeg a szemünk előtt. A harmincadik fordulónál már úgy érezzük, valami külső hatalom kényszerít bennünket arra, hogy folytassuk. Ekkor már nem pusztán úszunk, hanem mítikus eposzba illő cselekedetet hajtunk végre. Mindegy, minek nevezzük, sokan talán észre sem veszik, de van valami különleges abban, ha elérünk erre a pontra. Ha transzcendentális magyarázatot akarunk rá adni, talán a személyiség körül kell keresgélnünk.

Teljesen mindegy, hogy csak az agyban lejátszódó kémiai reakciókról van szó, vagy a testünkkel való különös szembehelyezkedésről, ez az, amiért különösen vonzódom ehhez a sportághoz. Ismét az öltözőben ülök egy fárasztó edzés után. A fejem a kezemben, reszketek, hányinger kerülget.

A lábam ég a kimerültségtől. Utoljára öt éve úsztam magam ebbe a másik tudatállapotba. Ezt az árat kell fizetni azért, ha be akarunk lesni a mennyország kapuján. Nem tehetek mást, addig folytatom a fájdalmas küzdelmet a testemmel, míg a fáradtságtól újra meg nem tapasztalom ezt a transzcendentális jelenséget.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.