Mi legyen a kávéval babavárás alatt?

Az alacsony dózisú koffein terhesség alatt károsíthatja az utódok szívét

Ha terhesség alatt csak napi két csésze kávét iszunk meg, az befolyásolhatja a magzat szívének fejlődését, és egy egész életre károsíthatja a gyermek szívműködését - állítja egy új amerikai kutatás.

2008.12.28 11:00medipress.hu

A tanulmányt a Yale Egyetem egy tudóscsoportja végezte, és online jelent meg a Federation of American Societies for Experimental Biology folyóiratában.

A tudósok még azt is felfedezték, hogy ez a relatíve kis mennyiség a fiúk esetében magasabb testzsír-arányhoz vezethet, mint azok esetében, akiket nem tettek ki a koffein hatásának.

Habár a kísérletet egereken végezték, a kutatási anyagban körülírt biológiai ok és hatás kézenfekvő az emberek esetében is a szerzők szerint.

„A tanulmányaink aggodalomra adnak okot a koffein korai terhességre gyakorolt hatásaival kapcsolatban, de további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiértékeljük a koffein biztonságosságát terhesség idején.” – mondta Scott Rivkees, a tanulmány vezető kutatója.

A végső következtetéshez a kutatók négy csoport vemhes egeret tanulmányoztak kétféle körülmény között, 48 órán át. Az első két csoportot normál levegőjű helyiségben tartották, miközben az egyik csoport koffeininjekciót, a másik sóoldatot kapott.

A másik két csoport esetében a helyiség oxigénszintjét felére csökkentették, az egyik csoport ugyanúgy koffeint, s másik sóoldatot kapott.

Az eredmények szerint mindkét körülmény mellett a koffeinnel beinjekciózott egerek olyan utódokat hoztak a világra, akiknél elvékonyodott a szív üregeit elválasztó szövetréteg.

Ezek után a kutatók megvizsgálták ezen csoport egereit, hogy meghatározzák, van-e hosszú távú hatása a koffeinnek az utódokra. Azt találták, hogy a koffeinnel kezelt egerek hím utódainál felnőtt korukra 20 %-kal nőtt a testzsír aránya, a szívműködésük pedi 35 %-kal csökkent.

"A koffein mindenütt ott van: az innivalónkban, az ételünkben, a fájdalomcsillapítókban, még a cukorkákban is.” – mondta Gerald Weissmann, a FASEB folyóirat főszerkesztője.

„Ez a jelentés megmutatja, hogy a biztonságról egy esetben semmiképp sem mondhatunk le: ha a várandós kismama étrendjéről van szó.”

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.