Még kutatják a fájdalom működését
A fájdalom részben agyban dől el
Egy, krónikus kézfájdalmaktól szenvedő emberek bevonásával készített bizarr tanulmány kimutatta, hogy a fájdalom érzékelése aszerint változott, ahogyan a kezüket látták.
2008.12.02 14:20medipress.huA kutatók megkértek 10 embert, hogy végezzenek el egy 10 lépésből álló tesztet, mely minden egyes esetben fájdalommal járt. Mindegyikük négyféleképpen hajtotta végre a feladatokat: hétköznapi helyzetben látták a kezüket; dipotria nélküli szemüvegen át nétzék a kezüket; kétszeresére nagyító szemüvegen át; illetve kicsinyítő üveglencsén át nézték a saját kezüket. A fájdalom növekedett, mikor a résztvevők nagyobbnak látták a kezüket. Ha a kicsinyítő szemüvegen át figyelték a mozgást, kevesebb fájdalomról számoltak be, az aktuális mérhető duzzanat is csökkent.
A tudósok nem értik pontosan, mi is történik. Úgy vélik, hogy azzal lehet összefüggésben, ahogy az agyunk a veszélyt érzékeli: „Ha nagyobbnak látszik, akkor fájdalmasabbnak és duzzadtabbnak tűnik.” – mondta G. Lorimer Moseley az ausztrál Prince of Wales Orvosi Kutatóintézetből. „Így az agy megpróbál védekezni.
” Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fájdalom valóban nagyobb mértékű. A tudósok még nincsenek teljesen tisztában a fájdalom működésével. A Current Biology című folyóirat november 25-i számában megjelent eredmények azonban új utat mutathatnak a krónikus fájdalom kezelésében, mely kb. 75 millió amerikai lakost érint. "Az agy egy sor csodás dologra képes, mely a közérzet és a lehetséges veszélyek észlelésén alapul.” – mondta Moseley.