Érzelmi elszegényedés a babáknál
Szorongást okoz a babakocsiban való utazás?
A babakocsiban a menetirányban ülő babák "érzelmileg elszegényedhetnek", mivel elveszik a szemkontaktus az őket toló szülővel, állítja egy pénteken megjelent brit tanulmány.
2010.06.25 18:15medipress.huA szülő felé fordulva ülő gyerekeknél a szemkontaktus pozitív megerősítést ad és csökkenti a szorongást, olvasható a skóciai Dundee Egyetem kutatói által megjelentetett kutatásban, amely valószínűleg az első ebben a témában.
„Az idegtudomány megtanított bennünket arra, milyen fontosak az agy fejlődéséhez a szociális interkaciók a gyermek korai éveiben” – nyilatkozta Suzanne Zeedyk, az egyetem Pszichológiai Tanszékének mukatársa. „Az eredmények azt sugallják, hogy manapság a babakocsiban való ülés érzelmileg szegény és talán szorongást is kelt. A szorongó babákból szorongó felnőttek lesznek.”
A vizsgálat szerint azon szülők 25 százaléka, akik a menetiránynak háttal tolják babájukat, beszélnek is a gyermekhez, ez majdnem kétszer akkora arány, mint az elterjedtebb, előre néző babakocsik esetén. Az őket tolót látó babák szívverése lassabb volt és kétszer valószínűbb volt, hogy ezek a gyerekek elaludjanak.
A vizsgálatban közel háromezer szülő-gyerek páros vett részt, a kísérlet része volt egy olyan feladat is, ahol a gyermeket egy mérföldön keresztül (1600 méter) tolták, fele úton menetiránynak háttal, majd menetirányban.
Laura Barbour, a kutatást finanszírozó Sutton Trust nevében azt modta, reméli, „hogy a babakocsigyártók behatóan tanulmányozzák majd ezt a kutatást, amely azt sugallja, hogy a menetiránynak háttal történő elhelyezés nagyon korán javítja a kommunikációt”.
„A szülőknek jogukban állna jól megfontolt döntéseket hozni arról, hogyan szolgálják a legjobban gyermekeik érzelmi, testi és idegrendszeri fejlődését” – tette hozzá Zeedyk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06