Hatalmas az egyezés genetikailag
Nő fertőzhetett meg egy másik nőt nemi úton a HIV-vírussal
A vírusfertőzést vélhetően a hat hónapon át tartó, HIV-pozitív nővel folytatott monogám párkapcsolata során szerezte a 46 éves nő.
2014.03.14 15:02MTI
A laboratóriumi vizsgálatok alapján a texasi nő szervezetében talált vírus genetikailag 98 százalékban megegyezik a partnere által hordozott kórokozóval.
A vírust a fertőzött testnedvek közvetítik, amikor nyálkahártyával, illetve a bőr horzsolt vagy vágott sérüléseivel érintkeznek - közölte az amerikai szövetségi egészségügyi hatóság.
A vizsgált esetben egy HIV-fertőzött és vírusmentes partnere rendszeres szexuális kapcsolatban állt egymással, és nem védekeztek - olvasható a CDC heti jelentésében közölt esetleírásban.
A hatóság szerint ritka, hogy két nő szexuális kapcsolata során HIV-fertőzés történne, és nehéz egyértelműen bizonyítani, mivel más kockázati tényezők sem zárhatók ki. Mégis előfordulhat, hogy nő fertőz meg nőt szexuális úton - áll a CDC jelentésében.
A kapcsolat elején bizonyítottan HIV-mentes texasi nő elmondta: régebben voltak heteroszexuális kapcsolatai, az utóbbi tíz évben azonban egy sem. A HIV-fertőzés más kockázatának nem volt kitéve, nem használt intravénás drogokat, nem tetováltatott, akupunktúrán sem vett részt.
Partnere, a 2008-ban HIV-vírussal diagnosztizált, 43 éves nő 2010-ben abbahagyta az AIDS ellen felírt antiretrovirális gyógyszerek szedését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06