Aktivizálja az emlékezőképességet
Segít emlékezni a koffein
Aktivizálja az emlékezőképességet a koffein: legalább egy napig segíti az emlékek megőrzését egy amerikai tanulmány szerint.
2014.01.13 17:25MTI
Eddig kevés bizonyíték volt arra, hogy a koffeinnek pozitív hatása van az emlékezetre. Az amerikai John Hopkins Egyetem kutatócsoportja egyetemisták kávéfogyasztás utáni eredményeit vizsgálta, a kutatás eredményét a Nature Neuroscience című szaklapban ismertették vasárnap.
A kutatók 73 önkéntest arra kértek, nézzék végig különböző egyszerű tárgyak - például egy kosár vagy egy szaxofon - képét. Ezután a csoport fele 200 milligramm koffeint - két csésze eszpresszónak megfelelő mennyiséget - kapott, a másik fele pedig placebót.
A koffeinszint mérésére egy, három, majd huszonnégy óra múlva nyálmintát vettek a résztvevőktől. A következő nap mindkét csoportot arra kérték, nézzenek végig újra egy képsort, és határozzák meg, mely képeket látták előző nap, melyek hasonlóak és melyek teljesen újak.
A kávét fogyasztó csoport sokkal jobban teljesített a hasonló képek meghatározásában. Michael Yassa kutató szerint a hasonló minták megkülönböztetése az agy számára lényegesen nehezebb feladat, mint az ismert és ismeretlen képek elhatárolása.
Ezt pedig láthatóan segíti a koffein. A tanulmány nagy jelentőséggel bír az agykutatás szempontjából is - véli Yassa. "A koffein összefüggésbe hozható az egészséges, hosszú élettel és akár az Alzheimer-kórral járó emlékezetvesztés ellen is védelmet nyújthat" - fejtette ki a szakértő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06