Sikerült!
Magyar rekordot állítottak fel diákok és oktatóik újraélesztésből
Sikeres volt az az újraélesztési rekordkísérlet, amelyben több mint kétszáz diák és oktatóik vettek részt pénteken Budapesten.
2013.10.25 19:02MTI
Összesen 243 budapesti és szombathelyi iskolás tanult és végzett szakszerű újraélesztést 125 darab erre a célra kifejlesztett bábun pénteken a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának atlétika csarnokában.
A rekordhoz a diákok félórás tréningen negyven hivatásos oktató segítségével tanulták meg az újraélesztési folyamatot, majd az elsajátított ismeretek alapján öt percen keresztül végezték el az ilyenkor szükséges teendőket - közölte az Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja (OEFI-EKK) az MTI-vel.
Az Országos Mentőszolgálat legmodernebb mentőeszközeivel és mentési bemutatóval segítette az akciót, míg a korábbi rekordot tartó Szombathely száz bábut, tíz oktatót és 51 diákot küldött Budapestre a kezdeményezés sikere érdekében. Az újraélesztési kampányban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Resuscitatios Társaság is közreműködött.
A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet: az újraélesztés könnyen megtanulható, és a megfelelő technika elsajátításával bárki életet menthet. Tavaly száz diák gyakorolta az újraélesztést együtt egy időben Szombathely főterén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06