Ijesztő kísérlet: így veszíthetjük el gyermekünket
Kilencből hét gyerek ellenkezés nélkül ment el az idegennel
A legtöbb szülő biztos abban, hogy ha elégszer mondogatja gyermekének, ne álljon szóba idegenekkel és főleg ne menjen el velük, az már elég. Egy röpke kísérlet azonban félelmetes eredményt hozott.
2013.09.04 11:59ma.huA felmérések azt mutatják, hogy a felelősségteljes szülők általában minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy gyermeküket biztonságban tudják akkor is, ha ők épp nincsenek mellettük, ám egy rögtönzött kísérlet riasztó képet mutatott, bebizonyítva, hogy az erőfeszítések szinte semmit sem érnek egy jól felkészült gyermekrablóval szemben. A Daybreak című angol televízióműsor készítői kilenc anyukát vontak be a kísérletbe egy játszótér mellett, közülük heten elveszítették volna gyermeküket, ha valódi lett volna a történet.
A gyermekek elvileg tisztában voltak vele, hogy idegenekkel nem szabad szóba állni és elmenni, de még a legszkeptikusabb óvodást is kevesebb mint másfél percbe telt meggyőzni. A kísérlet során előbb az anyát kellett eltávolítani a közelből, ezért felhívták őket és arra kérték, hogy távolodjanak el a játszótér közeléből. Ezután egy beépített ember ment oda a kerítéssel körülzárt, tehát elvileg idegenektől védett játszótérhez és arra kérte a kiválasztott gyermeket, hogy segítsen megkeresni a kutyáját vagy a saját gyerekét.
A kicsik annak ellenére, hogy előtte sosem látták azt az embert, ellenkezés nélkül sétáltak ki a játszótérről és eredtek az idegen nyomába, csupán ketten voltak, akik nemet mondtak, de úgy tűnt, náluk is csak idő kérdése lenne: egy 11 éves kislány elindult a férfival, de aztán rájött, hogy hibát követ el és visszaszaladt az anyjához, egy 7 éves kisfiú pedig először ellenállt, de némi rábeszélésre mégis meggondolta magát.
A kísérletben részt vevő anyukákat sokkolta a felismerés, hogy gyermekeik mennyire ki vannak téve a mindennapok során is a veszélyeknek, a rövid film pedig rámutatott, hogy sokkal jobban kell tudatosítanunk gyermekeinkben, hogy a rossz emberek nem feltétlenül néznek ki úgy, mint a mesefilmek gonosz figurái, sőt, az esetek többségében éppenhogy jószándékúnak, kedvesnek tűnnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06