A betegség és a gének
Újabb gén, mely növelheti az Alzheimer-kór kockázatát
Amerikai kutatók azonosítottak egy gént, amelynek egy változata akár 45 százalékkal emelheti az Alzheimer-kór leggyakoribb formájának kialakulási kockázatát.
2008.06.27 09:23MTIEz a génvariáns úgy tűnik, megakadályozza, hogy az agy sejtjei felvegyék a kálciumot - állítják a kutatók, akiknek tanulmánya a Cell című tudományos szakfolyóirat pénteki számában jelenik meg. Ha sikerül olyan gyógyszert kifejleszteni, amellyel megfordítható ez a folyamat, az hasznos lehet az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.
A kutatásokat 2000, Alzheimer-kórral, és mintegy 1400, enélkül élő ember egészségügyi adatait felhasználva végezte Philippe Marambaud, a New York-i Feinstein Orvosi Kutatási Intézet munkatársa és kutatócsoportja. Az Alzheimer-kór leggyakrabban 65 éves kor után jelentkezik.
Eddig egy gént azonosítottak, mely befolyásolja ennek a késői formának a megjelenését. A most azonosított, CALHM1 jellel ellátott génnek a korábban megtaláltnál kisebb hatása van a betegség kockázatára, ám a kutatók további géneknek a kór megjelenésével való kapcsolatát is vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06