Dupla szerv
Kiállítás és flashmob a vese világnapján
Flashmobbal és plakátkiállítással hívják fel figyelmet a vese központi szerepére a csütörtöki világnapon egy budapesti rendezvényen.
2013.03.12 00:37MTIA Madách Színház Társulatának közreműködésével flashmob produkció várja az érdeklődőket a Mammut bevásárlóközpontban, emellett kiállítás látható a Nemzeti Vese Program pályázatra beérkezett alkotásokból.
A Nemzetközi Nephrologiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége minden év márciusának második csütörtökét a vese világnapjának nyilvánította magyar kezdeményezésre. A 6 kontinens több mint 100 országában megtartott világnap központi üzenete: "Előzd meg a vesekárosodást! Védd a vesédet, tudd meg, hogyan!". A világnap célja felhívni a figyelmet a vese központi szerepére általános egészségi szempontból, csökkenteni a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakoriságát, súlyosságát - közölték a szervezők az MTI-vel.
Magyarországon a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben - csak a vesebetegség végstádiumában - ismerik fel a veseelégtelenséget. Az ilyenkor fennálló életveszélyes állapot a dialíziskezelés azonnali elkezdését teszi szükségessé. Pedig az időben felfedezett vesebetegség gyógyszeresen kezelhető, progressziója jelentősen lassítható. Ma Magyarországon csaknem 600 ezer ember szenved a vesebetegség valamely stádiumában, és ez a szám évente 3-4 százalékkal növekszik.
A világnaphoz kapcsolódóan április 21-én 10 és 13 óra között a B. Braun Avitum 1. számú budapesti dialízisközpontjában nyílt napot tartanak, melyen a szakemberek részletes tájékoztatást adnak a témában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06