A legélhetőbb hely
Koppenhága az ideális város
Koppenhága a legideálisabb, legélhetőbb a világ nagyvárosai közül - erre a következtetésre jutott a Monocle című brit folyóirat.
2008.06.23 07:17MTIA lap 25-ös listáját annak alapján állította össze, hogy egy város mennyire érdekes, milyen ott az életminőség, mennyire vonzó a látogatók számára, milyen lehetőségeket kínál az üzleti élet képviselőinek és az éjszakai élet kedvelőinek. Ezen kívül figyelembe vették a városok bűnözési rátáját, a jó iskolákat és közkórházakat, a másság iránti toleranciát - természetesen a megfoghatatlan, utánozhatatlan hangulat mellett.
A névsorban egymást érik a nagy meglepetések: hiányzik közülük két olyan város, amelyet általában a legkedveltebbek között emlegetnek: London és New York. Mindkettő túlságosan drága, túlságosan osztályjellegű, túlságosan a magánoktatásra és egészségügyre épül, és valószínűleg túl vannak már fénykorukon - indokolták a lap munkatársai. Elismerik, hogy mindkettő a mai napig divatos, sok turista keresi fel őket, de ők azt kockáztatják, hogy elveszítenek valamit, amit máshol megtalálnak.
Persze a lista összeállítói nem azoknak a szempontjai alapján dolgoztak, akik egy hetet töltenek a nevezett városokban, hanem akik ott élnek az év 365 napján. Így kerülhetett az élre Koppenhága: szép, intelligens, emberléptékű, van humora, érzékeny a környezeti problémákra, jó a közlekedése, jók az állami iskolái, kórházai, jók az éttermek, kevés a bűneset (évi átlagban 6 gyilkosság történik a dán fővárosban), és nem olyan hűvös, esős, mint a híre.
A második helyen München áll, amelyről azt hitték, hogy Berlin berobbanása és Drezda gyors fejlődése mellett visszaesik, ezzel szemben ma is a legélhetőbb, legszórakoztatóbb kozmopolita német város. A harmadik helyet váratlanul Tokió szerezte meg: egy olyan megalopolisz, amely óramű pontossággal működik, egyszerre gyors és lassú, képes megcáfolni a vele kapcsolatos sztereotípiákat. Utána a hagyományosan kedveltek jönnek, köztük Zürich, Bécs, Helsinki, Stockholm, Vancouver, Montreal, Melbourne, Párizs, Sydney, Madrid, Amszterdam és Barcelona.
A 25-ös listán van néhány "kakukktojás", mint például a japán Fukuoka, a shopping fővárosa, vagy az amerikai Oregon állambeli Portland, amely egyfajta északi San Francisco. Érdekes módon az ellenkultúra örök központja kimaradt a felsorolásból és legalább ennyire megdöbbentő, hogy egyetlen olasz vagy görög városnak sem sikerült beküzdenie magát a Top 25-be. A lap jövőre újabb listát ígér, és elárulja, hogy melyik az az öt város, amelynek 2009-ben esélye van a bekerülésre. Ez az ötösfogat sem mindennapos: Genova, Buenos Aires, Isztambul, Bejrút és Phnompen áll ugrásra készen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06