A forgalmazás korlátozására készül
Brüsszelnek az e-cigaretta füstje sem tetszik
Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani - írta kedden a Berliner Zeitung.
2013.01.22 15:39MTIA brüsszeli bizottság a német lap megkeresésére közölte, hogy az elektromos cigarettákra ki kell terjeszteni a leszokást segítő egyéb nikotintartalmú készítményekre vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a termékek forgalmazását egészségügyi hatósági engedélyhez kötik, és bizonyos nikotintartalom felett orvosi rendelvény nélkül kiadható gyógyszernek minősítik.
A bizottsági tervek szerint a továbbra is szabadon forgalmazható elektromos cigarettákban használt patronokban a nikotintartalom nem haladhatja meg a 2 milligrammot, a patronokban használt folyadékban pedig a milliliterenkénti 4 milligrammot - írta a Berliner Zeitung.
A lap szerint a jelenleg használt termékek nikotintartalma a határérték többszöröse. A bizottsági szabályozás gyakorlatilag tiltást jelent, ami a kívánt hatással ellentétes következményekkel járhat - vélekedett az e-cigaretták forgalmazásában érdekelt cégeket összefogó IG-ED egyesület szóvivője, aki szerint a brüsszeli regula miatt sokan visszatérhetnek a dohányzáshoz. "Az EU halálra védelmezi a polgárokat" - jegyezte meg.
Ugyanakkor a füstmentes fórum (Forum Rauchfrei) elnevezésű civil szervezet üdvözölte a kezdeményezést. A szervezet szerint indokolt a fellépés az e-cigaretta ellen, mert az egyre inkább terjedő eszköz ismét "szalonképessé" tette a füstölést, használata pedig "kapudrog hatást" válthat ki, vagyis megnyithatja az utat a dohányzás felé, ráadásul nem ismertek az egészségügyi kockázatai - ismertette a berlini lap a szervezet álláspontját.
Németországban jelenleg nagyjából 2 millióan használnak elektromos cigarettát. A dohányzás visszaszorulóban van, a német statisztikai hivatal hétfőn megjelent adatai szerint tavaly évtizedes mélypontra csökkent a cigarettaforgalom, összesen 82,4 milliárd szál cigarettát értékesítettek, ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, és a legalacsonyabb szám Németország újraegyesítése óta. A kimutatás szerint a szivarok és szivarkák forgalma is csökkent 2012-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06