Génmódosított egereken végzett kísérletek
Az elhízás fokozza az Alzheimer-kórral járó agykárosodást
Az elhízás fokozza az Alzheimer-kórral járó agykárosodást egy francia tanulmány szerint.
2013.01.11 17:42MTIA Közegészségügyi és Orvostudományi Kutató Intézet (INSERN) tanulmánya és a Lille-i II. Egyetem kutatói génmódosított egereken végzett kísérletek során azt találták, hogy az elhízás fokozza az Alzheimer-kór esetében szokásos gondolkodási hibákat és agykárosodást.
A Diabetes című szakfolyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azt az elgondolást, hogy az anyagcserezavarok szerepet játszhatnak a demencia (elbutulás) kialakulásában – mondta David Blum, az INSERN kutatója, a tanulmány szerzőinek vezetője.
Az Alzheimer-kór és a vele rokon betegségek az időskori demencia elsődleges előidézői. A megfigyelt gondolkodásromlás kétfajta károsodás következménye. Az elsőnél az agyban az idegsejteket elpusztító kóros fehérjelerakódások, úgynevezett amyloid plakkok keletkeznek az idegsejteken kívül, a másiknál pedig hibás szerkezetű Tau-fehérje halmozódik fel az idegsejteken belül.
Az korábban is ismert volt, hogy az elhízás szerepet játszik az amyloid plakkok kialakulásában, az idegsejtekben lévő hibás Tau-fehérjékre gyakorolt hatása nem volt világos.
Luc Buée doktor csoportjának kutatói genetikailag módosított egerekkel végeztek kísérletek, amelyeknél az idősödéssel bekövetkezett a Tau-fehérje okozta agykárosodás. Öt hónap alatt az egerek zsírokban gazdag táplálékot kaptak, ennek révén beindult a fokozatos elhízás.
A hízókúra végén az elhízott egerek súlyosabb patologikus elváltozást mutattak, mind az emlékezet, mind a Tau-fehérje szempontjából. A kutatók most a súlyosbodás okainak feltárásán dolgoznak.
A betegség végső (3.) stádiumában az elbutulást okozó plakkokat elvileg elpusztító molekulákkal végzett terápiás kísérlek nemrégiben kudarcba fulladtak.
"A Tau-fehérje okozta károsodásokra való ráhatás alternatív vagy kiegészítő megközelítés lehet. A mi laboratóriumunkban ebben az irányban folyik a munka – mondta David Blum. A Tau-fehérjével kapcsolatos agykárosodásokat súlyosbító tényezők azonosítása érdekes kezelési megoldásokhoz vezethet – tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06