Vérteszt jelezheti a menopauza várható időpontját
A vér megmondja, mikortól nem jön
Már a nők harmincas évei végén megjósolható egy új vérteszt segítségével, hogy mikor következik be náluk a változó kor, a menopauza.
2012.09.05 09:55MTI
A Pennsylvaniai Egyetem kutatói 293 nőt vontak be követéses vizsgálatukba, amelyben a harmincas és negyvenes éveikben lévő nők vérmintájából mérték évről évre a petefészek által termelt anti-Müller-hormon (AMH) szintjét.
Úgy találták, hogy az AMH-szint változásának mértéke és üteme alapján viszonylag pontosan meg lehet becsülni az életkort, amikor a nőnél bekövetkezik a menopauza - derült ki az amerikai kutatók tanulmányából, melyet a Fertility and Sterility című szakfolyóiratban tettek közzé.
Jelenleg az életkor alapján adnak becslést a női menopauzára, amely - az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szerint - átlagosan 51 évesen történik meg az amerikai nőknél, ám ennek szórása meglehetősen nagy, vannak, akinél már negyvenes éveik elején megjelenik, míg másoknál csak az ötvenes éveik végén. A mostani tanulmány megmutatta, hogy a különbségek 82 százalékát megmagyarázza az AMH-szint változása.
Az elemzés azt is megmutatta, hogy átlagosan két évvel korábban következett be a menopauza azoknál a nőknél, akik AMH-szintje gyorsan változott, azokhoz képest, akiké lassabban.
A vizsgálatba bevont nőktől 5 éven át 9 havonta vettek vért, és mérték AMH-szintjüket, majd még 14 éven át követték nyomon őket, hogy megállapítsák náluk a menopauza valódi időpontját.
Annak előrejelzése, hogy valaki mikor számíthat a menopauza bekövetkeztére, azoknál a nőknél különösen hasznos, akiknek problémájuk van termékenységükkel, valamint azoknál, akiket a változókorral összefüggő betegségek, például a csontritkulás vagy egyes szívbetegségek érinthetnek - idézte Ellen Freeman kutatásvezetőt a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06