Akik szívnak, balesetre számíthatnak
Marihuánával az árokba - kétszer nagyobb eséllyel
Kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy balesetet okoznak, akik marihuánát fogyasztanak autóvezetés előtt, mint azok, akik alkoholtól és drogtól mentesen ülnek volán mögé - állapították meg kanadai kutatók.
2012.02.12 11:55MTIA kanadai Dalhousie Egyetem munkatársai több mint 49 ezer ember adatait tartalmazó kilenc korábbi tanulmány eredményeit összegezték és elemezték.
Az eredeti tanulmányokban a marihuána használatát vagy vérvizsgálattal vagy önbevallással igazolták közlekedési baleseteket követően.

Kiderült, hogy azok a sofőrök, akik a marihuána elfogyasztása után három órán belül vezettek gépjárművet, kétszer gyakrabban okoztak balesetet. Különösen a halállal végződő esetek száma szaporodott.
Egy 2007-ben készült skót tanulmány adatai szerint 537, 17-39 éves vezető közül 15 százalék szívott marihuánát a forgalomban való részvételt megelőző 12 órában.
A marihuána a leggyakrabban használt illegális kábítószer világszerte, így egyre több autóvezető él vele.
Meg kellene győzni az embereket arról: a drogozással azt kockáztatják, hogy kimutatják kannabiszhasználatukat - írta Wayne Hall, a Queenslandi Egyetem munkatársa szerkesztőségi cikkében, amely ugyancsak a The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban jelent meg.