Testképzavar?

Már a japán fiatalok közt is terjed a betegség

Először csökkent egyik évről a másikra a fiatal japán lányok átlagos testsúlya - az adatok azt sugallják, hogy a helyi fiatalok egyre korábban kezdenek el diétázni.

2011.12.10 22:55MTI

Az 1948-as tanévben megkezdett hivatalos mérések óta idén először csökkent az 5 és 17 év közötti korcsoportok mindegyikében a japán lányok átlagos testsúlya a korábbi évhez képest - jelentette be a helyi oktatási minisztérium.

A fiúknál többségében szintén visszaesést tapasztaltak az előző évhez képest.

Az adatok azt sugallják, hogy a helyi fiatalok egyre korábban kezdenek el diétázni - vonták le a következtetést a japán oktatási, kulturális, sport-, tudományos és technológiai minisztériumnak a gyerekek fizikai állapotát vizsgáló előzetes jelentéséből.

A minisztérium szerint a Japánban élő gyerekek átlagos testsúlya az 1998-as és a 2003-as tanévek között tetőzött, miután a második világháborút követően folyamatos emelkedést mutatott. Az elmúlt években azonban az átlag adatok csökkenő tendenciát mutattak. Az túlsúlyos gyerekek aránya minden vizsgált korcsoportban visszaesett, kivéve a 17 éves fiúk esetében.

A felmérés az ország különböző részeiben élő óvodás, elemi iskolás, valamint az általános iskola két utolsó, illetve a középiskola két első osztályába járó 650 ezer gyermek bevonásával készült.

Az idén áprilistól júniusig tartó vizsgálat szerint a 16 éves lányok átlagos testsúlya 0,3 kilogrammal csökkent az előző évhez képest, vagyis 52,4 kilogrammon áll, míg a többi korcsoportban 0,1 és 0,2 kilogramm közötti csökkenést mértek.

A 7 éves és a 17 éves korcsoportot leszámítva - ott nem változtak az értékek - a fiúknál is visszaesett az átlagos testsúly. A 11 évesek esetében például 0,4 kilogrammal apadt, vagyis jelenleg 38 kilogramm.

A túlsúllyal küzdő 17 éves lányok aránya Hokkaidó, Tohoku és Kjúsú régiókban volt a legmagasabb, míg a Tokióhoz, Kanagavához és Hjógóhoz hasonló városiasodott területeken alacsonyabb volt.

"Azok a gyerekek, akik a korukhoz képest kisebb súlyúak, az atlétikai teljesítményüket és az egészségüket is kockára teszik - mondta Oszava Szejdzsi, az Otsuma Women's University professzora. - Gátat kell vetnünk annak a fiatalok között népszerű elgondolásnak, amely szerint egyedül a vékonyság gyönyörű."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.