Médecins du Monde - A Világ Orvosai
Romák - Minden második terhességből csak egy gyermek születik élve
A Párizs körül kialakult bádogvárosban hatszáz Romániából érkezett roma él teljes társadalmi kirekesztettségben. Egészségügyi ellátásukkal a Médecins du Monde (A Világ Orvosai) nevű civil szervezet önkéntesei foglalkoznak, akiket a Le Monde című napilap kísért el tényfeltáró riportjához.
2008.04.10 07:50MTIA mértékadó párizsi napilap szerda délutáni számában közölt képes riport egy szülésznő, egy gyermekorvos és két román tolmács munkáját mutatja be, akik terhességi tanácsadást szerveznek a Romániából érkezett családoknak. A civil szervezet 2007-es statisztikája szerint ugyanis a romatáborban csak minden második terhesség végződik egészséges, élő gyermek születésével és a lányok átlagosan 17 éves korukban esnek először teherbe.
A párizsi környéki roma nők alig 10 százaléka védekezik a nem kívánt terhesség ellen. A terhes nők alig 8,3 százalékának van kezelőorvosa, mindennaposak az abortuszok. A Világ Orvosai által kezelt nők 43 százaléka már átesett legalább egy abortuszon, de az önkéntesek szerint már találkoztak olyan roma asszonnyal, aki 22 abortuszon volt túl. A riport szerint a harmadik gyermekével terhes 26 éves Cristina a civil szervezetnek köszönhetően élete első terhességi vizsgálatán esik át.
Egy másik, 23 éves lány hasi fájdalmakra panaszkodik. Már túl van az abortuszon, de a kórházban az orvos sem antibiotikumot nem írt fel neki, sem ultrahangvizsgálatra nem küldte el, mielőtt kiengedte, viszont kétezer eurós (félmillió forintos) számlát nyújtott át neki, amelyet a lány soha nem fog tudni kifizetni. Egy négygyermekes anya fogamzásgátló tablettát kér, mert az utolsó terhességei mind spontán vetéléssel végződtek. Az önkéntesek felvilágosítják a roma anyákat, hogy háromhónapi franciaországi tartózkodás után valamennyiüknek jár az állami egészségügyi ellátás (AME).
A probléma, hogy mivel nem rendelkeznek állandó lakcímmel és munkahellyel Franciaországban és rendszeresen jönnek-mennek Párizs és Románia között, nehéz bizonyítaniuk, hogy a francia fővárosban élnek. A "figyelmes és kedves" francia önkéntesek ajánlóleveleket írnak és orvosi papírokat állítanak ki részükre és elkísérik őket olyan egészségügyi intézményekbe, ahol biztosan "korrekten bánnak" a romákkal, akik gyakran diszkrimináció áldozatai.
Az önkéntesek szerint a kórházakban gyakran hangzik el, hogy "a várakozó anyák nem akarnak ezek után a nők után sorra kerülni" vagy, hogy "mindent fertőtleníteni kell utánuk, mert nagyon büdösek". Pedig a Le Monde szerint a romatáborban - annak ellenére, hogy nincs víz -, éppen a "testek tisztasága a legmeglepőbb". A Világ Orvosai elsősorban a kórházakkal, a szülőosztályokkal és a régió szociális intézményeivel való párbeszédet próbálja több-kevesebb sikerrel megindítani. De ezen intézmények működéséhez (több heti várólista, kötelező megjelenés, tolmácshiány) nehezen tud alkalmazkodni az a napról napra élő roma közösség, amely semmilyen információval nem rendelkezik Franciaország egészségügyi rendszerének működéséről.
Emellett a romák folyamatosan az illegálisan elfoglalt táborhelyük felszámolásának kockázatával néznek szembe. Az önkéntesek szerint a roma nők számára nem az egészségük, hanem a családjuk ellátása a legfőbb gond. Koldulásból napi 10-20 eurót (2500-5000 forintot) tudnak szerezni, de Romániában még nagyobb nyomorban kellene élniük. "És Franciaországban legalább a szemetesek dugig vannak" - zárta riportját a Le Monde.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06