Új élet Kolontáron

Bakondi és a vörösiszap: nyáron minden károsult beköltözhet új lakásába

Jövő hónaptól birtokba vehetik új lakásaikat azok a károsultak, akiknek a házát a vörösiszap-katasztrófa miatt kellett lebontani; a kolontári lakópark épületeinek műszaki átadása befejeződött, a devecseri házak műszaki átadása, az ingóságok pótlása folyamatban van; a kármentesítés és a védekezési munka a hónap végéig befejeződik.

2011.06.10 12:59MTI

Kolontáron összesen 21 házat építettek az újonnan kialakított lakóparkban, Devecserben pedig jó ütemben halad a 87 lakóház, illetve egy somlóvásárhelyi ingatlan építése és műszaki átadása - mondta Bakondi György.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a kormányhatározatnak megfelelően június 30-ig elkészülnek a kártalanításként épített lakások. A használt ingatlant igénylők már beköltözhettek otthonaikba, azokkal, akik pénzbeli kártalanítást kértek, már megkötötték a szerződéseket - tette hozzá.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, katasztrófavédelmi kormánybiztos elmondta, hogy a vállalkozások kárenyhítése még nem zárult le. Ennek az az oka, hogy jogszabályi rendelkezések miatt az európai unióval kell egyeztetni a támogatások folyósítását - tette hozzá.


Bakondi György közlése szerint nem kezdeményezi a nyolc hónapja kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert a védekezési, helyreállítási és újjáépítési munkálatok a határidőre befejeződnek. Emlékeztetett arra, hogy a Veszprém megyében tavaly október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet többször is meghosszabbította az Országgyűlés.

A legutóbbi, legfeljebb 2011. június 30-ig történő meghosszabbítást azzal indokolta a kormány képviselője, hogy az ajkai Magyar Alumínium Zrt. X. számú vörösiszap-tározó kazettájának bezárása, a kiszakadás helyén a fal helyreállítása és a kazetta északi falának stabilizálása, megtámasztása még nem fejeződött be, valamint a sérült tározó csurgalékvizének elvezetését sem tudták megoldani. A kormánybiztos tájékoztatása szerint az ajkai zagytározó valamennyi falát felmérték, a megsérült X-es tározó falát megerősítették, a védőgátak megépítésével pedig elhárult egy újabb iszapömlés közvetlen veszélye. A sérült tározó végleges lezárását a közbeszerzési eljárásban kiválasztott cég hamarosan elkezdi - tette hozzá. 2011. október 4-én, a katasztrófa első évfordulóján Kolontáron emlékhelyet, Devecserben pedig emlékparkot avatnak. A tervek már elkészültek, a kivitelezés ütemezetten zajlik - mondta Bakondi György.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. felügyeletét kormánybiztosként meddig kell ellátnia, úgy válaszolt: megbízatása a veszélyhelyzet fennállásáig, de legfeljebb két évre szól. Az altábornagy azt mondta: négy feladattal bízták meg, így a timföldgyár termelésének újraindításával, a tartós működés és technológiaváltás biztosításával, a felelősség tisztázásával. Mint megjegyezte, az Országgyűlés, az Állami Számvevőszék, más egyéb hatóságok és a rendőrség is folytatott vizsgálatot, készült egy jelentés az EU-nak is a katasztrófáról, de azt, hogy ki a felelős a tíz ember halálát és több mint 30 milliárd forintos kárt okozó eseményért, még nem lehet egyértelműen kijelenteni.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek, és több száz ház vált lakhatatlanná. Ez volt Magyarország újkori történelmének legnagyobb ipari katasztrófája.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.