A TASZ szerint önkényes a TEK döntése
Orbán védelme sérti a gyülekezési jogot?
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) Orbán Viktor miniszterelnök védelmében hozott múlt hét pénteki személy- és létesítménybiztosítási intézkedése felveti a gyülekezési szabadság jogellenes korlátozását.
2011.06.06 15:02MTIA rendvédelmi dolgozók múlt hét hétfői tüntetésén azt szavazták meg a jelenlévők, hogy demonstrációt szerveznek Orbán Viktor házához - a XII. kerületi Cinege utcába - a nyugdíjkedvezmények eltörlése miatt; konkrét időpont akkor nem hangzott el.
A TEK múlt hét pénteken Orbán Viktor védelmében egy előzetes, megelőző személy- és létesítménybiztosítási intézkedést hozott, amely szerint a XII. kerületi épületben védett személy tartózkodik, a ház biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása miatt döntöttek az érintett terület lezárása mellett.
Indokolt esetben ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedésekkel egészíthető ki a terület lezárása - tartalmazza a határozat. Az intézkedés "a szükséges ideig", de legfeljebb július 2-án este 10 óráig lesz érvényben. A rendőrség akkor nem zárta le a területet.
Dénes Balázs, a jogvédők elnökének közleménye szerint a miniszterelnök védelmére hivatkozva a gyülekezési jogot korlátozni csak "nagyon szűk körben, a legszükségesebb módon és rövid időre" lehet. A rendőrségi határozat pedig nem felel meg ennek az alapelvnek.
A TASZ szerint az elnagyoltan megfogalmazott határozat alkalmas lehet arra, hogy egy hónapra előre megakadályozza a tüntetni vágyó polgárok gyülekezési szabadságának gyakorlását a főváros egyes részein.
A rendőrségi határozat a XII. kerületi Cinege utca és környékének lezárást rendeli el "védett személy" ott tartózkodása miatt. A határozat szerint "a területzárás pontosan meghatározza a lezárt terület határait, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll".
A jogvédők szerint hacsak nem egy, a közvélemény előtt ismeretlen védett személy, "például Nicolas Sarkozy francia államfő" titkos XII. kerületi látogatásáról van szó, akkor a védett személy szerintük Orbán Viktor miniszterelnök. Ő azonban nem most költözött a Cinege útra, hanem évek óta ott él, így érthetetlen, hogy miért éppen most indokolja a miniszterelnök ott tartózkodása az útlezárást.
Ha a TEK a sajtóban megjelent hírekre alapozta a határozatot, mely szerint a rendvédelmi dolgozók egy csoportja tüntetni fog a Cinege utcában, akkor a döntése a gyülekezési jog előzetes, politikai alapú, éppen ezért megengedhetetlen korlátozásának minősül - írta Dénes Balázs.
A TASZ felhívja a figyelmet: a gyülekezési törvény értelmében két okból lehet megtagadni egy tüntetés megtartását, ha a tüntetés a népképviseleti szerv vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, illetve ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.
Szerintük Orbán Viktor Cinege utcai házánál egyik sem áll fenn. A miniszterelnök nem egy állampolgár a sok közül, hanem "az a személy, akinek politikai tevékenységére vonatkozóan a kritikát tűrnie kell". A rendőrségnek nincs jogi lehetősége gyülekezésmentes övezeteket kialakítania a miniszterelnök nyugalmának biztosítása érdekében - áll a közleményben.
A közleményben az áll: a rendőrség "személy- és létesítménybiztosítási" határozatának célja még közvetve sem lehet a gyülekezési jog gyakorlásának megakadályozása. A TASZ nem ismer olyan körülményt, amely a június 3-a és július 2-a között a XII. kerületben szükségessé tenne ilyen kiterjedt útlezárást, amely megakadályozhatja a polgárokat gyülekezési joguk gyakorlásában.
"A TEK döntése önkényesen széles körű és közvetve alapvető jogok megengedhetetlen korlátozásának veszélyét veti fel". A gyülekezési jog jogellenes korlátozásának elkerülése érdekében a TASZ a határozat visszavonását kéri a rendőrségtől - írta Dénes Balázs.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06