Egyeztetések nélkül
VDSZ: forgalomlassításra készülnek a szakszervezetek
Forgalomlassítással megbéníthatják az egész országot június 16-án a szakszervezetek, tiltakozásul az érdekegyeztetés totális megszüntetése és a családokat hátrányosan érintő kormányzati döntések ellen.
2011.06.03 09:43MTIEzt közölte Székely Tamás, a vegyipari ágazat elnöke abból az alkalomból, hogy a VDSZ is csatlakozott a szerveződő akcióhoz.
A közlemény szerint a hónap végén, az ország EU-s elnökségének utolsó napján pedig nagygyűlésre készülnek az érdekvédelmi ágazatok. Minden eddiginél hatásosabb akcióra készülnek a szakszervezetek június 16-án: egyszerre több helyszínen, több óráig tartó forgalomlassítással blokkolják az ország, a megyeszékhelyek és a városok legfontosabb főútvonalait, a ki- és bevezető utakat.
Ezzel, terveik szerint gyakorlatilag megbénítják az egész ország közlekedését - idézte Székely Tamást, az akcióhoz csatlakozó Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnökét a közlemény.
A szakszervezetek számára elfogadhatatlan, hogy egyeztetés nélkül, egyéni indítványok alapján kerülnek a parlament elé olyan fontos kérdések, mint például a kedvezményes nyugdíjak végleges eltörlése, sőt annak visszamenőleges megvonása, ami példátlan az európai gyakorlatban.
A konföderációk által meghirdetett "akcióegységbe" tömörült szakszervezetek tiltakoznak a munka törvénykönyvének átírása, a rossz szja következményeinek a kiskeresetűekre való ráterhelése és az alkotmány módosítása ellen is - áll a közleményben. Az elnök szerint a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatott csütörtöki "diskurzus" is azt mutatja, hogy a jelenlegi hatalom nincs tisztában a szakszervezetek feladataival, megpróbál különbséget tenni közöttük. A nyugdíjakkal kapcsolatos tervek teljesen egyértelműek, minden nyugdíjas retteghet, mert adózni fog, szemben azokkal, akik éppen az igazságtalan teherviselés miatt havonta százezrekkel többet visznek haza - fejtette ki az elnök.
Székely Tamás szerint az akció, amelyet a szervezők Nagy Imre temetésének évfordulójára időzítettek, üzenet lehet a szociális értékek és a párbeszéd megőrzésére. A tiltakozás a hónap végén folytatódik, ekkor a konföderációk után az ágazatok szólítják meg a munkavállalókat és az állampolgárokat: az ország EU-s elnökségének utolsó napján, amikor Európa hivatalosan is Magyarországra figyel, nagygyűlést tartanak a szakszervezetek - tudatja a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06