Csak rosszabb lesz?
Nem enyhül a hasmenésjárvány Németországban
Noha az első számú kórokozónak tekintett, Spanyolországból importált uborka teljesen eltűnt a német üzletekből, illetve a piacokról, a hasmenésjárvány egyáltalán nem enyhül Németországban.
2011.05.28 16:29MTIAz elmúlt 24 órában tovább növekedett, és szombat délutánra immár legkevesebb kilencre emelkedett az EHEC-bélbaktérium okozta fertőzés németországi halálos áldozatainak a száma. A Robert Koch országos járványügyi intézet közlése szerint ugyanakkor már jóval több mint ezer megbetegedést, illetve gyanús esetet regisztráltak. A fertőzöttek közül több mint 200 beteg állapota válságos.
A járvány elsősorban Észak-Németországban és főként Hamburgban terjed, de a fertőzés felütötte a fejét a közép- és délnémet tartományokban is. Szombati értesülések szerint a hamburgi kórházak immár kapacitásaik legvégső határáig jutottak, miközben az orvosok újabb és újabb gyógyszerekkel próbálkoznak a fertőzés legsúlyosabb szövődményeinek, a vörös vértestek rombolásával járó vérszegénységnek, valamint a veseelégtelenségnek az elhárítására. A hamburgi higiéniai intézet még csütörtök este jelentette be, hogy az EHEC-bélbaktérium kiváltotta járvány kórokozóját találták meg a Spanyolországból importált salátauborkán. Német értesülések szerint az uborka Málaga tartományból származott.
Ezt megelőzően a német hatóságok még arra gyanakodtak, hogy a fertőzés forrása észak-németországi uborka, paradicsom és saláta lehet. A málagai termelők szövetsége határozottan cáfolta, hogy baktériummal fertőzött uborkát exportáltak volna Németországba.
A szövetség képviselője azt hangoztatta, hogy uborkát más országokba is exportáltak, és hasonló panasz sehonnan nem érkezett. A spanyol termelők állítása szerint a szállítmány út közben vagy már Németországban - éppenséggel a hamburgi nagybani piacon - fertőződhetett meg. Hasonlóan foglalt állást a spanyol kormány is.
A mezőgazdasági minisztérium megalapozatlan gyanúsítgatásokról beszélt. Ennek ellenére két andalúziai mezőgazdasági üzemben ellenőrzéseket tettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06