Behúzták a csőbe?
"Visszaélt a hatalmával" - nyomoznak a móri polgármester ellen
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást kezdett Fenyves Péter, Mór fideszes polgármestere ellen kényszerítés gyanújával.
2011.05.20 07:08ma.huA megyei rendőrségi szóvivő - a polgármester megnevezése nélkül - megerősítette: állampolgári bejelentés alapján indult büntetőeljárás egy 54 éves móri férfi ellen - írta pénteki számában a Népszabadság.

A lap azt közölte: a feljelentő, Kelemen Levente, a Mór Város Jövőjéért Egyesület elnökségi tagja, aki már többször konfliktusba került Fenyvessel. Mint írták, a férfi azt állítja, hogy a polgármester 2009-ben egy pályázaton meghirdetett állás ügyében visszaélt hatalmával. A Szociális Alapszolgáltatási Központ igazgatója pályázattal választott új munkatársat, de az új kollega első munkanapján Fenyves utasította az igazgatót, hogy egy másik jelentkezőnek adja az állást.
A polgármester koholmánynak tartja a feljelentést - írta a lap.
Fenyves Péter a Népszabadságnak elmondta: Kelemen, aki korábban önkormányzati képviselő is volt, nem először vádolta őt meg alaptalanul. A polgármester biztos abban: a vizsgálat megállapítja majd, hogy semmilyen jogsértést nem követett el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06