Gyurcsány, a demokrata

Jól járnának a szocialisták a névváltoztatással?

Pártot alapítottak Gyurcsány Ferencnek Demokrata Párt néven. Gyurcsány facebook-bejegyzése alapján a képlet meglehetősen egyértelmű: ha a volt kormányfőnek sikerül megszereznie az MSZP vezetését, a párt a nevét Demokrata Pártra változtatják. Ha nem, ez lesz Gyurcsány új pártjának a neve.

2011.05.12 07:23ma.hu

Írásunkban azonban nem a politikai következményekkel foglalkozunk, hanem azzal, hogy jót tenne-e az MSZP-nek, ha megváltoztatnák a párt nevét, vagy létezik egyfajta „MSZP-brand”, ami továbbra is szavazatokat hoz és tart meg?

A rendszerváltás utáni magyar politika története tele van pártnévváltoztatásokkal. A Fidesz kétszer módosított saját elnevezésén: először Magyar Polgári Pártra, majd Magyar Polgári szövetségre – igaz, ezek nem jelentettek sem komoly formai, sem tartalmi változást. Az SZDSZ korábban szintén kiegészítette nevét „A Magyar Liberális Párt”-ra, legutóbb pedig a haldokló MDF váltott Jólét és Szabadság-ra (JESZ).

Az MSZP története pont egy ilyen eseménnyel indult: a párt 1989. október 7-én alakult meg jogelődje, az MSZMP utolsó kongresszusán, ahol döntést hoztak a párt nevében szereplő „Munkás” szó elhagyásáról is. 1989 óta éppen a szocialistáké volt a legjelentősebb változtatás – ennek a döntésnek ugyanis valóban súlya és tartalma volt, elsősorban a politikai irány megváltozása miatt. 1989-et követően az MSZP a többpártrendszert, szociális piacgazdaságot elfogadó párttá vált – eggyé a sok közül.

Az MSZP kapcsán az is emlékezetes, hogy többször is felmerült a névváltoztatás lehetősége - 2002-ben például Szociáldemokrata Párt lett volna az MSZP-ből, 2010-ben szintén felmerült a változtatás igénye. Hogy sosem végül sosem lépték meg, annak nemcsak az volt az oka, hogy a Szociáldemokrata Párt elnevezés foglalt, hanem az is, hogy az MSZP névként képvisel egyféle értéket, amely szavazatokra váltható.

Az MSZP 1994 óta nem ért el 15%-nál rosszabb eredményt országgyűlési választásokon, és ahogyan várható volt, a párt számára katasztrofális 2010-es szavazást követően valamelyest ismét erősödik a párt támogatottsága.

Van azonban az MSZP-nek és a Fidesznek egy olyan szavazói rétege, amely "névre szavaz", tehát minden körülmények között kiáll a pártja mellett - az MSZP-nél egyfajta múlt iránti nosztalgia, a Fidesznél pedig főként Orbán Viktor személye miatt.

Ez egyúttal azonban azt is jelenti, hogy a nevek konzerválják az ellentáborokat. Elképzelhető, hogy a szavazók egy jelentősebb része soha nem szavazna az MSZP-re vagy a Fideszre e név alatt, de egy személyében, tartalmában és nevében is megújult pártra már szívesebben adná a voksát. Egy párt nevét akkor érdemes tehát megváltoztatni, ha új szavazói réteghez kíván szólni, egy olyan célcsoporthoz, ami eddig nem tartozott a politikai erő hagyományos támogatói közé.

Ez alapján akár érdekében is állhatna az MSZP-nek a semmitmondóbb, de (éppen ezért) kevésé ideologikus hangzású Demokrata Pártra változtatni a nevét. Azonban a jelenlegi MSZP-vezetésnél a párt szavazói jobban kötődnek a Magyar Szocialista Párt "brand"-jéhez, Gyurcsány Ferenc előretörése esetén pedig a volt kormányfő személye sokkal jobban megosztja még a párt célcsoportjának számító szavazókat is, mint a párt elnevezése. Másképp fogalmazva: Gyurcsány esetleges elnöki posztja sokkal több embert riasztana el a szocialistáktól, mint amennyit egy bármilyen jól sikerült névváltoztatás hozhat számukra.

Akárhogyan alakul tehát az MSZP vezetéséért folytatott küzdelem eredménye, valószínűtlen, hogy a párt jól jönne ki egy radikális (tehát az Magyar Szocialista Párt névre kevéssé emlékeztető) névcseréből. Ez abban az esetben változhat, ha a 2014-es választásoknak a párt esetleg teljesen új arcokkal és stratégiával vág neki.

- simon zoltán -

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.