A volt gazdasági főigazgató nem szabadult
Pécsi egyetemi vesztegetés: csak egy gyanúsított van előzetesben
Már csak egy gyanúsított, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatója van előzetes letartóztatásban az intézmény gazdálkodását érintő vesztegetési üggyel összefüggésben, tanácsadóját ugyanis a napokban, óvadék ellenében, szabadlábra helyezte a Pécsi Városi Bíróság.
2011.05.05 17:42MTIHajdu István, a bíróság elnöke csütörtökön elmondta: a bíróság ötmillió forintban határozta meg az óvadék összegét és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a férfival szemben. Megjegyezte, az óvadék meghatározására akkor van lehetőség, ha a gyanúsított esetében az előzetes letartóztatás különös feltételei közül kizárólag a szökés, elrejtőzés veszélye áll fenn. Az óvadék összege biztosítja az érintettnek az eljárási cselekményeken való megjelenését, és abban az esetben jár vissza, ha nem vonja ki magát az eljárás hatálya alól, nem szökik meg.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly április óta folytat nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggésben bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

A gyanúsítottak védőinek korábbi tájékoztatása szerint több mint húsz ember ellen indult eljárás. Az egyetem volt gazdasági főigazgatója mellett az érintettek között van az intézmény informatikai igazgatója, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója és a PTE három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének több képviselője is.
Tavaly június óta tizenegyen kerültek előzetes letartóztatásba, de ma már csak a volt gazdasági főigazgató van ezen intézkedés hatálya alatt.
Az NNI feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak - különböző beszerzések során - pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három vállalkozást. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.
Kapcsolódó írások:
- Pécsi egyetemi vesztegetés - öttel nőtt a gyanúsítottak köre
- Rácz Jenő: nem egyedülálló eset, ami a pécsi egyetemi klinikán történik
- Pécsi egyetemi vesztegetés: borult a bili
- Pécsi egyetemi vesztegetés - Kilencen maradnak előzetesben
- Húsz gyanúsítottja van a pécsi egyetemi botránynak
- Pécsi egyetemi vesztegetés - Újabb két embert vettek őrizetbe
- Házkutatást tartott a rendőrség a pécsi egyetemen
- Illegális politikai lapot terjesztenek a pécsi egyetemen