"Ki hazudott, és miért?"
Gyöngyöspata - tényfeltáró bizottság létrehozását javasolja a Fidesz
Tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására - jelentette be a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke.
2011.04.28 13:04MTIKocsis Máté csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a testületnek egyebek mellett ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák múlt heti utaztatásának körülményeit, választ kell adnia arra, "ki és miért hazudta azt, hogy evakuálás történik", ki és miért keltett pánikot, kik állnak a magukat rendfenntartóknak álcázó bűnözők mögött, miből finanszírozzák őket.
Hozzátette, azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen szándék vezérli, milyen politikai felelősség terheli az ellenzéki pártok - mint fogalmazott - "jól összehangolt" közreműködését az ország feldúlásában.
Az ügy politikai felelőseit mindenképpen meg kell találni - jelentette ki a kormánypárti politikus. Az országgyűlési képviselőkből álló vizsgálóbizottság május közepén alakulhat meg.