A szociális bizottság összeül Devecserben
Vörösiszap: a héten döntenek a kárigényekről
A polgármester közölte: még a héten dönt a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ingóságokkal kapcsolatos kárigényéről a devecseri önkormányzat szociális bizottsága, a kárenyhítésről szóló rendelet módosítását szerdán fogadta el a város képviselő-testülete.
2011.04.14 10:26MTIToldi Tamás (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a 320 károsult devecseri családból 275-tel már egyeztetett az önkormányzat által létrehozott munkacsoport. A város gazdasági és szociális bizottsága felülvizsgálja a benyújtott kárigényeket, és dönt a vitás kérdésekben.
Az egyeztetéseket három hete végző munkacsoport eddigi adatai alapján a lakosság ingóságokban keletkezett kára eléri a 620 millió forintot - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy az összeg az első összesítéshez képest 25 százalékkal csökkent, mert a kárbejelentő nyilatkozatokon olyan tételeket is felsoroltak (kazán, csaptelepek, radiátor), amelyek nem tartoznak az ingóságok közé.
Toldi Tamás közölte, hogy a lakóépületekben lévő ingóságok pótlása három részben történik: a Magyar Vöröskereszt a háztartási gépeket, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség a bútorokat, a segélyszervezeteket tömörítő Civil Humanitárius Koordinációs Központ pedig az egyéb ingóságokat pótolja.
Az új rendelet szerint a bútorok pótlására maximálisan egymillió forintos vásárlási utalvány adható, ez a határ a belügyminiszter egyedi elbírálása alapján túlléphető. Hozzátette: a károsodott lakóépületbe bejelentett személyek ruha- és élelmiszerkárainak megtérítését 200 ezer forintos értékhatárig vállalta az állam, a rendszeres szociális segélyen élők ennél kevesebbet kaphatnak, de minden esetet a szociális bizottság vizsgál.
Az állami kártalanítás részeként a károsultak készpénzben - az új rendelet szerint "a támogatás készpénzben történő kifizetésén elsősorban folyószámlára történő átutalást kell érteni" - kaphatják meg a családonként legfeljebb egy gépjárműre, illetve a konyhakertekben és a haszonállat-állományban keletkezett kárra megítélt összeget.
A 24 oldalas rendelet tartalmazza, hogy az önkormányzat a károsultakkal kárenyhítési megállapodást köt, amelyben a támogatott az ingóságokkal kapcsolatos kárigényéről lemond az állam javára. (Az állam a károkózóval szemben akarja évényesíteni a kárigényt.)
A támogatás összegébe nem számít bele a segélyszervezetektől kapott élelmiszer-, ruha- és tisztítószer-adomány, a Magyar Kármentő Alapból kapott támogatás, valamint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-től kapott egyszeri gyorssegély összege.
A támogatottak nevét és a támogatás összegét az önkormányzat közzéteszi.
Az összesítés után a kártérítés összegét az önkormányzat lehívja a katasztrófaelhárítási célelőirányzatból, és a beérkezés után tíz napon belül utalja tovább a pénzt a károsultaknak.
Kapcsolódó írások:
- Vörösiszap: illetékkedvezményt kapnak az új lakást vásárló károsultak
- 30 kártérítési pert indítottak a Mal Zrt. ellen
- Petíciót visznek a házelnöknek a vörösiszap-károsultak
- Vörösiszap-katasztrófa: legalább öt hatóság hibázott
- Vörösiszap: több mint 14 milliárd forintra emelkedett a külterületek mentesítési költsége
- Bakondi nyugtat - fél éve ömlött ki a vörösiszap
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06