Novák megvédi
Hazaárulózott a jobbikos - felháborodott a Fidesz
A Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlament plenáris ülésén a Fidesz, illetve a KDNP képviselőcsoportja nevében visszautasította, hogy a Házban hazaárulók ülnének, miután a jobbikos Novák Előd egy a termőföld és az ivóvízkészlet kizárólagos magyar tulajdonban tartását kezdeményező jobbikos módosító javaslat név szerinti szavazásán úgy adta le voksát, hogy előtte azt mondta: "a hazaárulókkal szemben megvédem a magyar földet".
2011.04.11 15:20MTIAz ezt megelőzően szavazó kormánypárti képviselők nemmel voksoltak az ellenzéki javaslatra, az MSZP-s és az LMP-s padsorok üresek voltak. Novák Előd megnyilvánulása után az ülést vezető - szintén jobbikos - Balczó Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a házszabály értelmében a szavazás során csak azt jelezhetik a képviselők, igennel, vagy nemmel szavaznak, illetve tartózkodnak, a vélemények kifejtésére a vita során volt lehetőség.
Ezt követően megadta a szót Lázár Jánosnak, aki azt kérte, Balczó Zoltán utasítsa rendre "a saját képviselőtársait", vezesse pártatlanul az ülést, amibe - mint mondta - nem fér bele, hogy bármely képviselőt egy másik lehazaárulózzon.

Ezt a Fidesz és a KDNP nevében visszautasította. Attól, hogy a Jobbik képviselői nem értik, miért rossz és alkalmatlan az a javaslat, amit beterjesztettek, attól még ebben a házban nincsenek hazaárulók, "főleg nem a Fidesz és a KDNP a hazaáruló" - hangoztatta a frakcióvezető, akinek szavait a kormánypárti honatyák tapssal üdvözölték. Balczó Zoltán emlékeztetett arra, hogy felhívta a képviselők figyelmét a szavazással kapcsolatos házszabályi előírásokra.
Az pedig, hogy mikor és milyen módon szükséges helyreigazítani méltatlan kifejezésért, ez a szólásszabadság hatókörébe tartozik - jegyezte meg, utalva arra, hogy ezt a hivatkozást még az 1998-2002-es ciklusban éppen a Fidesz "jelenleg prominens képviselője" használta.