Egy nőt agyonlőttek és lányát megsebesítették
Romagyilkosságok: Csontos szerint társai három helyen is támadni akartak Kislétán
Csontos Istvánnak, a romák elleni támadássorozat negyedrendű vádlottjának vallomása szerint Kislétán, az utolsó támadásuk helyszínén egyszerre három helyen akartak lecsapni, és a helyi polgármestert is meg akarták ölni. A Szabolcs megyei településen két éve egy nőt lőttek agyon, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették.
2011.04.06 16:51MTIA Pest Megyei Bíróságon a hat halálos áldozattal járó támadássorozat negyedrendű vádlottja nyomozati vallomásának ismertetésével folytatódó szerdai tárgyaláson elhangzott: a másik három vádlott azt tervezte, hogy az előre kiszemelt roma család mellett megtámadja a kislétai polgármestert, Pénzes Sándort, valamint egy másik házat is.
Csontos vallomása szerint előzetes terepfelmérésen fényképeket készítettek a polgármester házáról. A polgármester ellen büntetőeljárás folyt, és a vádlottak Veres János volt pénzügyminiszter emberének tartották. Végül úgy döntöttek, csak a Bocskai úti házban élő roma családot támadják meg, mert a másik akció után 800 métert kellett volna fegyverrel a szántóföldön át menekülni, így ez a terv kivitelezhetetlennek tűnt.
A negyedrendű vádlott fenntartott vallomásában részletesen beszélt arról, hogyan szállította három társát a bűncselekmény helyszínének közelébe, hogyan és mikor ment értük, és hogy menekülés közben társai arra is felkészültek: megölik az őket igazoltatni akaró vagy üldöző rendőröket.
A vádirat szerint a vádlottak a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság és a tiszalöki férfi meggyilkolása után olyan célpontot kerestek, amelynek megtámadásával nemcsak a szerintük súlyos társadalmi problémára, "a cigánysággal szembeni gyenge igazságszolgáltatásra" hívják fel a figyelmet, hanem ellenálló cselekedetre kényszerítik a romákat is. Csontos vallomásában azt mondta, társai "politikai célú támadásokról" beszéltek.
A vád szerint 2009. augusztus 2-án éjjel a földeken át gyalogosan közelítették meg a kislétai házat, majd Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlott behatolt az udvarra, miközben Kiss Árpád elsőrendű vádlott golyós vadászfegyverrel biztosította őket.
A vád szerint Pető Zsolt egy besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt sörétes vadászpuskából két lövést adott le az ablakra, majd szétlőtte a bejárati ajtót. Kiss István az ajtónyíláson lőtt be, és megsebesítette a házban tartózkodó 13 éves lányt. Ezután mindketten bementek a lakásba, és néhány méterről rálőttek az ablak alatti ágyban fekvő anyára. Kiss István a fegyverében maradt négy lőszert lőtte ki az asszonyra, míg társa egyetlen célzott lövést adott le.
A nő a helyszínen életét vesztette, lánya, aki a ház folyosóján sérült meg, visszamászott szobájába, majd lefeküdt az ágyra. A támadók a lövések leadása után elmenekültek.
A 45 éves Balogh Máriát és Tímea nevű lányát a támadás után mintegy négy órával, hajnalban találták meg a rokonok. A vádirat szerint csak a gyors orvosi segítség és a több életmentő műtét mentette meg a sebesült lány életét; testébe mintegy 150 sörét fúródott.
Csontos István vallomása szerint Kiss Árpádék megmutatták neki a támadás utáni napon azt a fegyvert, amellyel Pető Zsolt lelőtte a lányt, de elmondása szerint a bizonyítékként bemutatott fegyverek között az nem szerepel.
Az első-, a másod- és harmadrendű vádlott a bíró előtt tagadta, hogy közük lenne a kislétai bűncselekményhez.
A kislétai támadás után az országos rendőrfőkapitány 100 millió forintra emelte a korábbi, 50 milliós nyomravezetői díjat. Az elkövetőket 2009. augusztus 21-én a munkahelyükön, a Perényi 1 debreceni szórakozóhelyen fogták el; azóta előzetes letartóztatásban vannak.
A bíró, miután befejezte a negyedrendű vádlottal szembeni bizonyítási eljárást, határozatot hozott arról, hogy mind a négy vádlott előzetes letartóztatását meghosszabbítja a büntetőeljárás ügydöntő határozatáig; ezt a cselekmény tárgyi súlyával, a várható büntetés nagyságával és a szökés, elrejtőzés lehetőségének fennállásával indokolta.
A kényszerintézkedés meghosszabbítását Kiss Árpád és Csontos István tudomásul vette, Kiss István és Pető Zsolt fellebbezett, kérve szabadlábra helyezésüket.
A büntetőper pénteken folytatódik a Pest Megyei Bíróságon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06