51 éves volt Arnóth
Gyertyás felvonulással emlékeztek a püspökladányi polgármesterre
Több ezren gyűltek össze csütörtök este a püspökladányi városháza előtt, hogy megemlékezzenek a szerdán késő este autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármesterről és Zagyva István gépkocsivezetőről.
Szörnyű képek a balesetről - kattintson!
A nap folyamán sokan mécseseket gyújtottak a polgármesteri hivatal épületénél, este pedig csendes megemlékezésre gyűlt össze a tömeg.
A zuhogó eső ellenére több ezren emlékeztek a tragikus körülmények között elhunyt városvezetőre, majd utolsó munkahelyétől, a városházától Arnóth Sándor korábbi munkahelyéhez, a városi múzeumhoz vonultak, ahol szintén gyertyákat, mécseseket helyeztek el.
A püspökladányi polgármester halála miatt eljuttatott közleményben fejezte ki együttérzését Arnóth Sándor családjának a Fidesz debreceni szervezete, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei és püspökladányi szervezete, valamint a Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei elnöke.

Debrecen közgyűlése csütörtöki ülésén egyperces néma felállással tisztelgett Arnóth Sándor országgyűlési képviselő, Püspökladány fideszes polgármesterének emléke előtt.

A baleset, amelyben az 51 éves Arnóth Sándor és gépkocsivezetője, Zagyva István életét vesztette, az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt: egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött a képviselőt szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival.
Meghalt az autópályára hajtó jármű vezetője is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06