"Zavarja el azt a fekete sereget!"

Szanyi Tibor: haladéktalanul tegyen rendet a kormány Gyöngyöspatán!

Haladéktalanul tegyen rendet a kormány Gyöngyöspatán, és zavarja el azt a "fekete sereget", amelyet a Jobbik odaküldött.

2011.03.13 13:47MTI

A képviselő felszólította a kormányt továbbá, hogy haladéktalanul erősítse meg a közbiztonságot azokon a településeken, ahol hasonló a helyzet. Azt mondta: "a Jobbikhoz köthető paramilitáris alakulatok" egy kettős fakeresztet állítottak fel Gyöngyöspatán.

A keresztet meggyújtva "tombolva kiáltoztak" az ott élőknek - tette hozzá. A rendőrség a szocialista politikus szerint "nem csinál semmit" és - mint mondta, "erős a gyanúja", hogy "ez (...) a bizonyítéka annak, hogy igenis egy összjáték van a kormány és a Jobbik között".

Azt még nem tudni - tette hozzá -, hogy miben játszanak össze, de valószínű, hogy "próbaterepnek" nézik Gyöngyöspatát.

(fotó: MTI)


Szanyi Tibor közölte, ma Magyarországon a lakosság nagy hányada az éhezés határán van, ami az egykulcsos adónak is köszönhető, amelyet a kormány bevezetett. Ezért azt is követeli az MSZP, hogy módosítsanak a szabályozáson.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március eleje óta járőröznek 2800 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

A Jobbik helyi vezetője Juhász Oszkár, az MTI-nek korábban azt mondta: azért járőröznek, mert sok bejelentést kaptak vagyon elleni bűncselekményekről, garázdaságról, zaklatásról és a bűncselekményekkel helyi cigányokat vádolják.

A Jobbik március 6-án - a rendőrség becslése szerint - mintegy ezer ember részvételével demonstrációt tartott a településen.

Vona Gábor
a párt elnöke ez alkalomból úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetést" tartottak a községben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.