Bezárt menzák Pest megyében
Éhkoppanás: hatalmas viharokat kavar a menzastop
A menzastop által érintett tizennyolc középiskola közül háromban nem sikerült megoldást találni arra, miként juthatnak meleg ebédhez a diákok.
2011.03.07 15:40MTIA ráckevei Ady Endre Gimnáziumban otthonról hozott hidegélelemmel oldották meg a helyzetet – mondta Molnár László igazgató. Az iskola kért már árajánlatokat az étkeztetésre, ez azonban drága megoldás lenne, de az is problémát jelent, hogy nem tudják megmelegíteni az ételt és evőeszközök sincsenek, mert a konyha zárva van – tette hozzá az intézmény vezetője.
A csaknem kétszáz menzán étkező tanuló meleg ételt csak egy másfél kilométerre lévő iskolában kaphatna, oda viszont el kellene kísérni őket. "Pillanatnyilag tanácstalanok vagyunk" – fogalmazott az igazgató.
Szentendrén, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban hétfőn mintegy százharminc tanuló számára készítettek szendvicset az iskola dolgozói, a költségeket részben a gimnázium alapítványa fedezi – közölte Kónya Noémi igazgatóhelyettes, hozzátéve, hogy várhatóan kedden is így hidalják át a nehézségeket. A monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola mintegy ötszáz közétkeztetéses diákja szülői uzsonnacsomagokkal érkezett – mondta Megyeri István igazgató.
Tájékoztatása szerint a szülők igyekeznek alkalmazkodni a helyzethez, és egyelőre türelmesen várják a megoldást.
Kérfalusi Attila, a HunGast Kft. ügyvezetője hétfő délelőtt az MTI-nek elmondta: mivel a folyamatos egyeztetések ellenére sem kaptak eddig garanciát arra, hogy pár napon belül hozzájutnak a januári étkeztetés ellenértékéül szolgáló 154 millió forinthoz, egyelőre zárva tartják az érintett konyhákat, vagyis hétfőn sem főznek 18 közoktatási intézményben. A cégvezető hozzátette: tudomása van arról, hogy a megyeháza komoly erőfeszítéseket tesz az összeg előteremtésére, így remélhetőleg a legkésőbb kedden vagy szerdán megkaphatja a HunGast a mácius 2-ai határidővel lejárt 154 milliós számlája ellenértékét.
A megyeháza szóvivője, Ambrus András az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: az átmeneti, eseti alapon megrendelt szolgáltatásoknak köszönhetően a 18 érintett intézményből 15-ben teljes körűen megoldott a melegétkeztetés.
A sajtófőnök utalt arra: a megyei önkormányzattal szerződött HunGast Kft. múlt csütörtökön felfüggesztette a közétkeztetési szolgáltatásokat. A felfüggesztés nem teljes körű, az 18 intézményt - a 3738 tanulóból 2872 diákot - érint; 866 tanuló és a szociális otthonokban ellátottak számára a szolgáltató továbbra is biztosítja az ellátást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06