Kőbe vésve
Novák Előd végre holokauszt-emlékművet koszorúzott
"Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak" - áll annak az emlékműnek a hátulján, amelyet Novák Előd Jobbik-alelnök koszorúzott a Becsület Napján - véletlenül.
2011.02.25 15:48ma.huA Becsület Napja megemlékezés keretében, a helyi Jobbik szervezésében került sor Karcag város főterén álló II. világháborús emlékmű megkoszorúzására február elején.
A karcagi szervezet, Novák Előd mellett az Új Magyar Gárdát és a helyi jobbikos képviselőt is meghívta, hogy közösen tisztelegjenek a budapesti kitörés előtt az emlékmű megkoszorúzásával, amelyről azonban később kiderült: egyformán állít emléket minden II. világháborús karcagi halottnak.
"Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak" - áll kőbe vésve az emlékmű hátoldalán.
Lapértesülések szerint a Jobbik és Novák Előd számára is rendkívül kínos volt az eset, ám a radikális jobboldali párt alelnöke a Kurucinfónak elismerte a bakit: „Beszédemben akkor épp azt mondtam, hogy az évnek már szinte minden napjára jut valamilyen holokauszt-megemlékezés, így szép, hogy végre az 1945. februári kitörők előtt is méltó módon tiszteleghetünk. Mármint, a karcagi rendezvény létszámára, a színvonalas programra gondoltam; nem erre az amúgy jellemző helyzetre, ami végül is csak alátámasztotta mondandómat.”
Kapcsolódó írások:
- Felfüggesztették a jobbikos Novák Előd mentelmi jogát
- Ávózás miatt javasolják Novák Előd mentelmi jogának felfüggesztését
- Csak úgy csattant: Tomcat lepofozta Novák Elődöt
- Menczer Erzsébet kikérte magának Novák Előd fajelméletes kijelentését
- Novák Előd fajelmélettel üldözött ki egy fideszes képviselőt
- Novák Előd szerint igazságtalan a választási rendszer
- Az SZDSZ aggályosnak tartja, hogy Novák Elődöt delegálták az OVB-be
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06