Derűből ború

Parragh László: hiba lenne kényszeríteni a magánszférát

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint hiba lenne, ha a kormány kikényszerítené a magánszférában a 16 százalékos adókulcs miatt kevesebbet keresők kárpótlását. Parragh László rádiónk reggeli műsorában elmondta, a gazdasági szereplők derűlátását ronthatják a fenyegetésnek tűnő üzenetek.

2011.02.18 09:21MR1- Kossuth

A Fidesz a hét elején jelentette be: akciócsoportot hoz létre annak érdekében, hogy az új adórendszer miatt ne csökkenjen senkinek a fizetése a versenyszférában sem. A magáncégek nem úszhatják meg, hogy emeljék dolgozóik bérét – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács decemberi soros elnöke Zs. Szőke Zoltán a bejelentés után arra emlékeztetett, a bércsökkenések kompenzációja, a 4-6 százalékos béremelés csak ajánlás, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára pedig úgy nyilatkozott, hogy piacgazdaságban nem kívánatos az ilyen kormányzati lépés, jobb lenne inkább ismét összehívni az Országos Érdekegyeztető Tanácsot.

„Nagyon rossz üzenete lenne, ha az állam kemény eszközökkel korlátozni próbálná a vállalkozó autonómiát, a szabad bérmegállapodást jogát.”

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a pénteki 180 percben elmondta, szerinte homokszem került a gépezetbe, és kiderült, hogy gyenge az OÉT működése, a gazdaságra gyakorolt hatása, ezért áll távol egymástól a két álláspont. Szerinte újra kell gondolni az OÉT működését, hiszen a munkaadói oldalon nincsenek ott például az ipari befektetők, nincs ott a bankvilág, és a munkavállalói oldalon is gyengén képviselteti magát a reálszféra, leginkább a közszféra dolgozóinak és a közösségi közlekedés szakszervezetei vannak jelen.


A bruttó 290 ezer forint alatt kereső, gyermektelenek jártak rosszul az új adórendszerrel. Parragh László úgy látja, az adóváltozás nagyobb teljesítményre, így magasabb bér elérésére és egyúttal gyermekvállalásra ösztönöz. „Tehát, hogy az adóváltozás érdeksérelmeket okoz, az az én olvasatomban természetes – mondta Parragh László. – Az is világos, hogy a kormány megpróbálja ezeket a sérelmeket kompenzálni, és az is, hogy ebben a munkaadói szervezeteknek is célszerű részt venni. Az a kérdés, hogy meg lehet-e találni azokat a közös pontokat, amelyekben mindenkinek az érdeke érvényesül.”

Ő bizik abban, hogy meg lehet találni, ahogy a közszférában sikerült is. Igaz, a magánszektorban már nehezebb lesz – ismerte el -, mert nem lehet kötelező érvényű szabályokat hozni.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e kényszeríteni a magánszférát a kompenzációra, Parragh László azt válaszolta, a kormány, ha akarja, ki tudja kényszeríteni, de szerinte ez a lépés súlyos hiba lenne. Ő már az elmúlt napok kommunikációját is hibásnak tartja.

„Nem jó ez a fenyegetés jellegű üzengetés – mondta. – Ma a magyar gazdaság felé pozitív üzeneteket kellene küldeni.”

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több szakértői anyagot készített az adóváltozások utáni bérkompenzációra, a szervezet elnöke elmondta, javaslataikat az Országos Érdekegyeztető Tanács jövő heti ülésén is megvitathatják.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.