"Minden jogalapot nélkülöz"
Szór a Rádió: Such György 175 milliót követel
Such György 175 millió forintot követel a Magyar Rádió Zrt.-től, a közmédium volt elnöke fizetési meghagyást nyújtott be a kamatokra, eljárási költségekre és ügyvédi munkadíjra is.
2011.01.18 09:02lapszemleSuch György nem a Magyar Rádióval, hanem az azóta az új médiaszabályozás nyomán megszűnt Magyar Rádió Közalapítvánnyal állt megbízásos viszonyban- írta a Magyar Nemzet kedden, a birtokába került dokumentumra hivatkozva.
A közalapítvány kuratóriuma egyébként pert is indított korábban annak a szerződéses pontnak a megszüntetéséért, amely alapján a volt elnök követeléseit megfogalmazta.
A bíróság a közalapítvány jogutódának perbe lépéséig a tárgyalást megszakította.
Balogh László, a Magyar Rádió Közalapítvány jogutóda, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Nemzetnek megerősítette: perben akarják kikényszeríteni, hogy ne kelljen fizetni a volt elnöknek. Megjegyezte, hogy mivel az eljárás tart, érthetetlennek tartja Such György "minden jogalapot nélkülöző akcióját".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06