A cég nem tud erről
Felszámolják az Emfesz-t?
Felszámolási eljárást kezdeményezett a gázkereskedelmi engedélyétől megfosztott Emfesz Kft. ellen a KELER Zrt. elszámolóház.
2011.01.13 07:40ma.huA Magyar Nemzet csütörtöki számában ír arról, hogy megkeresésükre az Emfesz-nél azt közölték, hogy a felszámolásról szerda estig semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy még januárban kiegyenlítik tartozásukat a KELER felé.
Az Emfesz Kft. a 2010 nyara óta működő Napi Földgáz és Kapacitáskereskedelmi Piac aktív szereplője volt. Csakhogy december 16-án mintegy 2,2 milliárd forintos tartozása keletkezett, mivel nem teljesítette pénzügyi elszámolási kötelezettségét.
A felhalmozódott tartozás miatt a KELER - mely a kapacitáskereskedelmi piac elszámolóházaként is működik - felhasználta a gázszolgáltató egyéni pénzügyi biztosítékait, ám ezek nem fedezték a kötelezettséget. Így további 1,1 milliárd forint adóssága maradt a gázszolgáltatónak, amelyet a mai napig nem tudott kifizetni.
A gázszolgáltató kereskedelmi engedélyét csütörtök 6 órától 90 napra felfüggesztette a Magyar Energia Hivatal. Az Emfesz ugyanis nem csak a KELER-nek, hanem elosztótársaságoknak és hazai nagynyomású gázvezetéket felügyelő FGSZ Földgázszállító Zrt-nek is tartozott - ismerteti a napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06