A korrupció jelenti a legnagyobb veszélyt...
Polt Péter: nincs politikai ügy, csak bűnügy
Nincs politikai és nem politikai ügy, csak bűnügyek vannak, ezeket pedig egyformán ítéljük meg - szögezte a Magyar Hírlapnak Polt Péter legfőbb ügyész.
2010.12.18 10:18Magyar HírlapA Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban Polt Péter kifejtette: a közvélemény érdeklődésére számot tarthat, hogy valaki politikus vagy közéleti funkciót tölt be, ám az ügyészséget csak akkor érdekli, ha az elkövetett bűncselekmény összefüggésbe hozható az érintett által betöltött tisztséggel.
Arra a kérdésre, hogy van-e Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kezdeményezés a Legfőbb Ügyészségen, azt mondta: van egy olyan ügy, amelyben érintett lehet egy mentelmi joggal rendelkező képviselő. Hozzátette: ez az ügy folyamatban van, a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség végzi, és a Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztálya felügyeli.
Kifejtette: ez az ügy akkor kerülhet az asztalára, amikor az egyes ügyészi fórumok többszörös ellenőrzés után úgy találják, hogy indítványt kell tenni a parlamentnek a mentelmi jog felfüggesztésére. Szólt arról is, hogy a korrupció jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a társadalom számára, nem csak hazánkban. Ezzel kapcsolatban kitért rá, hogy jövőre 55 fős csoportot állítanak fel, amelynek a nagy volumenű gazdasági korrupciós cselekmények vizsgálata is a feladata lesz.
Polt Péter - aki hivatalba lépése napján elrendelte a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatos jelentések áttekintését - elmondta: meg akarja tartani elődje ígéretét és a jogerős döntéseket követően az ügyészség felülvizsgálja a szerepét a móri ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06