Lesz élet az iszap után?
Energia növényekkel a vörösiszap ellen?
Egy most megalakult szakmai konzorcium legfontosabb feladata olyan technológiai javaslatok kidolgozása, amelyek Kolontár és Devecser térségében a vörösiszap-katasztrófa által érintett területek újraéledését segítik elő.
2010.11.21 17:17greenfo.hu2010. november 19-én Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, Dr. Magda Sándor, a Károly Róbert Főiskola rektora, Dr. Anton Attila, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet igazgatója, Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora és Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora szakmai konzorciumot hoztak létre, hogy elősegítsék a vörösiszap-katasztófa által sújtott területek rehabilitációját és a termőterület revitalizációját.
A szakmai konzorcium védnökségét Dr. Németh Tamás, az MTA főtitkára, egyben a Kormányzati Koordinációs Bizottság Tudományos Tanácsának elnöke vállalta, a konzorcium vezetését Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem docense látja el.
A konzorcium legfontosabb feladata olyan technológiai javaslatok kidolgozása, amelyek Kolontár és Devecser térségében a vörösiszap-katasztrófa által érintett területek újraéledését segítik elő. Ennek érdekében a résztvevő intézmények szakértői az elmúlt hetekben már elvégezték a teljes külterület állapotfelmérését.

Megállapították, hogy a vörösiszap által sújtott szántóterületek élelmiszer- és takarmány alapanyag előállítására néhány évig alkalmatlanok lesznek, viszont - különösen a Kolontár és Devecser közötti szántóterületek - energetikai célú növények termesztésére alkalmassá tehetők. Ehhez azonban elengedhetetlen a teljes szántóterület földhasználati módjának megváltoztatása.
A vörösiszap eltávolítása után a felső, legfeljebb 10 cm talajréteg eltávolítása szükséges, majd ezt követően kezdődhet az érintett terület rekultiválása és betelepítése energianövényekkel. A szakértők szerint a Kolontár és Devecser közötti terület ideális gyorsnövésű fás szárú energianövények (elsősorban fűz és nyár) termesztésére. Ezek a növények kiválóan alkalmasak a talaj nehézfém-tartalmának csökkentésére, ugyanis nagy mennyiségben veszik fel ezeket, miáltal jelentős biológiai talajtisztító hatást fejtenek ki.
A konzorcium által javasolt projekt megvalósítása biztosíthatja a károsodott termőterületek hasznosítását, a nehézfém-terhelés csökkentését vagy megszűntetését biológiai úton, ugyanakkor hosszú távon olcsó energiaforrást teremthet.
A Szent István Egyetemen 2003 óta folynak kutatások, amelyek a kedvezőtlen adottságú termőhelyek energianövényekkel történő hasznosítására irányulnak.
A kutatások eredményei az egyetem és a konzorciumi társintézmények együttműködésével most közvetlenül átültethetők a gyakorlatba, ezáltal a vörösiszap-katasztrófa által érintett területek helyreállíthatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06