Konfliktust keltő intézkedések

Reform vagy bukás? Itt a Fidesz átalakítási terve

Miközben a kormány jövő évi költségvetési tervei konkretizálódnak, körvonalazódni látszanak a Fidesz középtávú átalakítási törekvései is. A kormány már a választások előtt is meglepő nyíltsággal beszélt a tervezett, sokszor konfliktusosnak ígérkező intézkedésekről is, melyekből az előző Fidesz-kormányéhoz hasonló, magasabb jövedelmű aktív csoportoknak kedvező társadalompolitika rajzolódik ki.

_{2010.10.15 12:30}_{political capital/ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

Mivel a kormány minden eddiginél erősebb, továbbá három és fél választásmentes év következik, megfelelőbb politikai környezet nem is lehetne a nagyobb horderejű, de feszültségekkel járó átalakítások megkezdéséhez.

A Political Capital elemzése az önkormányzatok és a kormány közötti munkamegosztás átalakításának, a segélyezés csökkentésének, a kommunális cégekkel szemben várható lépéseknek és az adórendszer átalakításának lehetséges politikai hatásait vizsgálja.

Központosítás: önkormányzatok hatásköreinek csökkentése

„A kormány szívesen szervezi meg, és veszi állami kézbe az egészségügy, illetve az oktatás kérdését országosan is”. (Orbán Viktor, 2010. október 1., Inforádió)

„Föl kell tenni a kérdést, hogy ha egyes önkormányzatokat csődbe visz az iskola működtetése, ha földhöz vágja őket a kórház üzemeltetése, akkor vajon továbbra is nekik kell-e ellátniuk ezeket a feladatokat. Azt javaslom, hogy a kormány és az önkormányzatok közötti munkamegosztást gondoljuk újra az önkormányzati választások után.” (Orbán Viktor, 2010. október 2., Magyar Nemzet)

A kampányban Orbán Viktor sokszor elmondta, hogy az önkormányzatok és az állam közötti munkamegosztás újragondolására törekszik. Ez elsősorban azt jelentheti, hogy a sok szempontból nem megfelelően működő és pazarló ellátórendszerek – egészségügy, oktatás – megreformálásának első lépése az erőteljes centralizáció lenne: a kormány magához vonná ezen területek felügyeletét, majd központilag vezényelné le az átalakításokat.

Ez mindenképpen ésszerű törekvésnek tűnik, ha abból indulunk ki, hogy a rendszerváltás óta a kormányzati átalakító törekvések sok esetben buktak meg a helyi érdekek ellenállásán, őrlődtek fel a szétaprózott struktúrán. Az oktatás központosítására ráadásul sok szakértő szerint a sokat emlegetett roma integrációs programok sikeréhez is szükség lehet.

Mivel ez a módosítás végső soron az önkormányzatok hatáskörének és politikai jelentőségének csökkenését is jelentheti, érdekellentétekhez vezethet majd a kormány és a most szinte teljes egészében kormánypárti vezetés alá került önkormányzatok között. Ráadásul az önkormányzatok és maguk az oktatási és egészségügyi intézmények is rendkívül súlyos eladósodottsággal küzdenek (az önkormányzatok adósságállománya a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi adatai szerint 1400 milliárd forintot tesz ki, ami a 2009-es nemzeti össztermék 18 százaléka).

Az egészségügyi intézmények adósságállománya a tárca felmérése szerint közel 40 milliárdos. Ha a kormány ezen intézmények adósságait is átvállalja, a konszolidáció nem elhanyagolható terhet jelent a költségvetésnek. Mivel nem lenne automatikusan olcsóbb az állam által működtetett egészségügyi rendszer, az adósságok újratermelődésének megakadályozásának kulcsa az egészségügy vezetői által sűrűn emlegetett „területi és funkcionális integráció” lehet. Ez azonban nem nagyon jelenthet mást, mint intézménybezárásokat és -összevonásokat. Ez pedig látványos politikai csatákat vetít előre az ágazati szereplőkkel is.

Segélyezés csökkentése

„Sokan gondolkodnak úgy, hogy minek elmenni minimálbérért napi nyolc órában dolgozni, ha a 28 500 forintos segély mellett feketén dolgozhat négy napot, és ugyanannyit kap. A szociális ellátórendszer nem a munkavállalásra ösztönöz. (…)A most készülő Nemzeti Közszolgáltatási Terv alapja, hogy ha a munkavállaló munkához jut, akkor az teremtsen értéket, és munkabért kapjon érte, de ha nem dolgozik, akkor olyan összeget kell kapnia, ami munkavállalásra ösztönzi.” (Czomba Sándor foglalkoztatásügyi államtitkár, 2010. szeptember 30., Hírszerző)

A segélyezéssel kapcsolatos anomáliák és visszaélések az utóbbi években a politikai közbeszéd fókuszába kerültek, és az LMP-n kívül minden jelenlegi parlamenti párt sürgette már a segélyezés rendszerének megváltoztatását. A gazdasági válság tovább növelte a segélyezettek számát és a velük szembeni társadalmi ellenérzéseket. A segélyezés hatókörének csökkentése, a „munkabérek és a segélyek közti olló szétnyitása” jelenleg vitathatatlanul népszerű törekvésnek tűnik: egy 2009-es kutatás szerint a 15 évnél idősebb magyar válaszadók 76 százaléka egyetért azzal, hogy a legtöbben jogosulatlanul jutnak hozzá a segélyekhez.

A segélyezés csökkentésének fiskális előnyei kétségtelenek, és egy ilyen lépés Magyarország befektetői megítélésén is sokat javíthatna. És nem mellesleg: a Fidesz számára a segélyezés mértékének csökkentése a Jobbik gyengítésének és politikai kiüresítésének újabb hatékony eszköze lehet a kettős állampolgárságról szóló törvény, a Trianon-emléknap és az elszámoltatás után.

A segélyezés esetleges átalakítása is a kormány és az önkormányzatok tevékenységének összehangolását igényli azonban, társadalmi hatásai pedig egyelőre beláthatatlanok. A segélyezetettek köre az utóbbi időben jelentősen növekedett, jelenleg csaknem 330 ezerre tehető (a munkanélküli járadékban 163 ezer, rendszeres szociális ellátásban 167 ezer ember részesül) és ha a segélyezés hatóköre a háztartásokra vetítve még jelentősebb.

A segélyezettek meghatározó része politikailag inaktív, ugyanakkor a társadalmi konfliktusok a segélyezési drasztikus átalakítása esetén semmiképpen nem spórolhatóak meg. Sőt mivel a segélyezettek jelentős része roma, ezek könnyen további etnikai feszültségek formájában jelentkezhetnek. A segélyek drasztikus csökkentését a Dzurinda-kormány idejében például Kelet-Szlovákiában a roma lakosság éhséglázadásai és bűnözési hullámok követték, amelyet 2004-ben csak egy hatalmas és összehangolt rendőri akcióval lehetett megfékezni.

Álláskeresési járadékban és rendszeres szociális segélyben részesült álláskeresők száma

Kommunális cégek közösségi tulajdonba vétele

Kommunális cégek közösségi tulajdonba vétele „Szerintem jól teszi a kormányzat, ha bátorítani próbálja az önkormányzatokat, hogy próbáljanak ki olyan módszereket és modelleket, amelyeket ott, az adott településen egészségesnek és sikeresnek látnak. Pécsett például volt olyan közszolgáltató cég, amit visszavett a város saját tulajdonába. Mi ezt támogatjuk, de (…) Ha az ott élők nem követelik ki a helyben megválasztott vezetőktől, akkor legyen az ő belátásuk szerint. (…) Jobban bízom azokban a vállalatokban, amelyeket a közösség működtet.” (Orbán Viktor, 2010.10.02., Inforádió)

Már korábbi elemzésünkben is utaltunk arra, hogy a Fidesz egyfajta pilot-projektként kezeli Pécs városát, és az ott sikeres politikai mintákat országos szinten, vagy akár más önkormányzatokban is megvalósíthatja. A pécsi vízmű „visszaönkormányzatosítása” pedig helyi szinten vitathatatlanul sikeres és népszerű lépés volt. Ennek sikerén felbuzdulva a jövőben további önkormányzatok követhetik a példát, és a fenti nyilatkozat egyértelműen utal arra, hogy ez esetben bírják a párt és a kormány támogatását.

Tarlós István nyíltan utalt is egy interjúban az azonnali szerződésbontás lehetőségére is a fővárosi közműcégekkel. A pécsihez hasonló lépések fogadtatása belpolitikai szinten szinte bizonyosan kedvező lenne. Kérdés azonban, hogy az uniós elnökség küszöbén a kormány mennyiben vállalhatja a szerződésbontásokkal járó, a Suez-Pécs-konfliktust követőhöz hasonló diplomáciai feszültségeket – ráadásul éppen a politikailag és gazdaságilag legerősebb uniós országokkal (a fővárosi közműcégekben jelen van például a francia Suez, a német RWE és az E.ON).

Bár a kormány vélhetően számol az esetleges szerződésbontásokkal kapcsolatos diplomáciai konfliktusokra, és ezek hatását más eszközökkel tompítani igyekszik, egyes önkormányzatok „túlbuzgósága” miatt ez a folyamat nehezen kontrollálhatóvá válhat, és a kormány nem kívánt ellentétekkel is szemben találhatja magát.

Áruházláncokra, telekommunikációs- és energiacégekre kivetett extraadók

„Vonjunk be a közös teherviselésbe olyan szereplőket is, akik korábban kevésbé vették ki a részüket.” (Orbán Viktor, 2010. október 1., TV2)

„Ma Magyarországon pénz az embereknél már nincs, az kizárólag a gazdasági-pénzügyi szektorban, a pénzügyi szolgáltatóknál, az energiaszektorban, a távközlési szektorban van”. (Lázár János, 2010. július 19.)

„A nagyvállalatok komoly profitot termelnek, itt az ideje, hogy azok adjanak többet, akiknek van.” (Orbán Viktor, 2010. október 13., Millenáris Park) A bankadó utáni további különadók kivetése a kormány számára a bevételszerzés politikailag leginkább fájdalommentes formája lehet – még azzal együtt is, hogy minden szektorban várható bizonyos költségek fogyasztókra való áthárítása.

A lépés politikai szempontból azért is jól eladhatónak tűnik, mert jelentős részben külföldi tulajdonban lévő cégeket érint, és a „multiellenes” retorikára jelenleg nagy a lakosság fogadókészsége. Ezen, átmenetinek szánt lépésekkel a kormány végső soron haladékot ad magának addig, amíg beindul a gazdasági növekedés, illetve beérhetnek a fent is tárgyalt átalakítások részletei.

A kormány olyan szektorok megadóztatását kezdeményezte, melyek hatalmas befektetéseket, infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre, vagyontárgyuk nem „mozdítható” egyik pillanatról a másikra, így rövid távú „kivonulásuk” szinte lehetetlennek tűnik, és az ezzel való fenyegetőzésnek így kisebb is a nyomatéka. Az azonban komoly kockázatot jelenthet, hogy a potenciális gazdasági szereplők félve a további szabályozási változások lehetőségétől, az ebben rejlő bizonytalanságtól, és attól, hogy ha „túlzottan sikeresnek” bizonyuló szektorba fektetnek be, különadót kaphatnak a nyakukba, más befektetési célpontot választanak maguknak.

Adócsökkentési tervek

„Jövőre már 2,5-3 százalékos gazdasági növekedésre leszünk képesek, a magyar gazdaságot elindítjuk a növekedési pályán, ez jövedelmet jelent, amit fel tudunk használni egy új adórendszer megteremtéséhez”. (Orbán Viktor, 2010. október 1., Magyar Nemzet)

„A következő év legfontosabb feladata, hogy egy átfogó, nagy adóreformot hajtunk végre, bevezessük az új, arányos, családi alapú adórendszert, megkezdve ezzel a foglalkoztatási és demográfiai fordulatot.” (Orbán Viktor, 2010. október 13., Millenáris Park)

A kormány az elmúlt fél évben mindent megtett a költségvetési mozgástér növelése érdekében, végül mégis kudarcot vallott, így idén és jövőre is kénytelen tartani a Bajnai-kabinet által lefektetett hiánycélt. Az adócsökkentési programot ennek ellenére nem adta fel a kabinet, a bevezetni kívánt válságadók és a magánnyugdíj-pénztári befizetések visszatartása valójában ezzel magyarázható.

Az új adórendszerrel kapcsolatban eddig csak az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó biztos, a pontos részletek, az ütemezés csak később derülnek ki. Két dolog azonban már most kijelenthető: a kormány várhatóan úgy fogja végrehajtani az adócsökkentést, hogy alig lesznek, akik azt megszorításnak fogják érzékelni, azaz sokkal inkább adócsökkentésről és nem adóátrendezésről lesz szó.

Az új adórendszernek ettől függetlenül természetesen lesznek vesztesei és nyertesei: relatív károsultjai az alacsony keresetűek lesznek, akik számára érdemi mértékben nem csökken majd az adóteher – mivel a csökkentést a másik oldalon kiüti az adójóváírás megszüntetése –, míg a legnagyobb haszonélvezői a legmagasabb keresetűek lesznek, akiket az adójóváírás eddig sem érintett, de az szja-kulcsuk kevesebb mint a felére csökken.

Emiatt komoly politikai támadások érhetik a kormányt minden ellenzéki párt részéről, mondván, hogy csupán a leggazdagabbakat hozzák jobb helyzetbe. Könnyíti a riválisok helyzetét, hogy korábban egyik sem kötelezte el magát az egykulcsos adórendszer mellett, nehezíti viszont, hogy az „egyszerűbb, igazságosabb” adórendszer kormányzati üzenete jelen politikai helyzetben sokkal meggyőzőbbnek hat majd a választóknak. Az adórendszer átalakítása (illetve a segélyezés csökkentése) tehát az első Orbán-kormány társadalompolitikájának szerves folytatásaként értékelhető.

Az elsősorban a közepes és magasabb jövedelműek számára kedvező lépésekből kiolvasható, hogy kormányzása során a Fidesz most is inkább az aktív közép- és felső-középosztályra kíván támaszkodni, ami a választások idején készült felmérések szerint mindenképpen szűkebb bázis, mint a párt tényleges, 2010. tavaszi szavazói háttere.

Kezdőlap