"Kétarcú a Fidesz és az MSZP"
Az LMP mellett teszik le a voksukat a hajléktalanok
A Fidesz és az MSZP kétarcú politikát folytat, az LMP-nek számít, mit gondolnak az érintettek, az MDF és a SZEMA programja pedig értékelhetetlen a hajléktalan emberekre nézve, állítja A Város Mindenkié.
2010.09.28 12:55ma.huA csoport két hajléktalan tagja, Bene Géza és Takács Attila a mai napon a Főpolgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján a kidolgozottság, a társadalmi igazságosság és a tolerancia szempontjai szerint ötös skálán osztályozta az öt párt fővárosi programjának hajléktalansággal kapcsolatos elemeit.
A csoport üdvözöl minden olyan intézkedéscsomagot, amely a hajléktalanná válás megelőzésére törekszik, keresi a hajléktalanságból kivezető utakat, és biztosítani kívánja a lakhatáshoz való jogot.
Értékelésük szerint azonban minden olyan programelem visszalépést jelent, amely a köztéri hajléktalanságot köztisztasági, illetve rendészeti problémaként kezeli, és ahol nem jelenik meg a szegény emberek számára is elérhető szociális bérlakás koncepciója.
Az ötös skálán az LMP teljesített a legjobban. A Város Mindenkié üdvözli, hogy a programalkotás során a párt szakmai párbeszédet kezdeményezett az érintettekkel, és programjába beépítette A Város Mindenkié több javaslatát is.
A párt elutasítja a hajléktalanságot és a másokat nem zaklató koldulást büntető rendeleteket, és fellép az emberhez méltó lakhatás biztosítása mellett. A szociális bérlakások témája ebben a programban a leghangsúlyosabb.

Az értékelő lista legaljára az MDF került. A Város Mindenkié tagjai szerint a kidolgozatlan program semmilyen szolidaritást nem mutat a szegény emberekkel, és a hajléktalanság kizárólag mint növekvő pénzbírsággal sújtandó közterületi rendzavarás jelenik meg. A párt felvállaltan a sikeres, versenyképes csoportok „rétegérdekeit” képviseli a „vesztesek erdejében”.
„A hajléktalanság csökkentése érdekében különösen fontos, hogy a legszegényebbek érdekeit is képviseljék”, mondta a sajtótájékoztatón Takács Attila, A Város Mindenkié egy hajléktalan tagja.
„A bérlakás-állomány bővítésekor éppen ezért a hajléktalan emberek érdekeit is figyelembe kell venni. A megfizethető bérlemény sok esetben jelenthetne kivezető utat az átmeneti szállóról”.
A SZEMA három oldalas „programja” csekély terjedelme és kidolgozatlansága miatt értékelhetetlennek bizonyult. Bár a Fidesz és az MSZP a középmezőnyben végzett, a csoport szerint elfogadhatatlan, hogy mindkét párt programjának része a köztéri kirekesztés.
A Fidesz a bérlakás-rendszer bővítése helyett az ellátórendszer fejlesztésére tesz javaslatot, miközben elismeri, hogy az ellátórendszer a budapesti hajléktalan emberek alig több, mint felének tud szállást nyújtani. Kétarcú programjában a párt néhol a hajléktalanokra nézve megalázó hangnemet használ, és arra törekszik, hogy a „segítő-támogató” megoldásokkal szimpatizáló szavazók mellett a „kényszerítő” megoldásokat favorizálóknak is kedvezzen.
A program a hajléktalan emberekre társadalmon kívüliként tekint, és a köztéri hajléktalanságot köztisztasági, illetve rendészeti problémaként kezeli.
A Város Mindenkié szerint az MSZP programja ordító tárgyi tévedéseket tartalmaz, és szintén megpróbál eleget tenni a rendpárti és a szolidáris választóknak egyaránt.
A csoport üdvözli, hogy a program a foglalkoztatás és a lakhatás hiányát nevezi meg a hajléktalanság okaiként, és növelni akarja a szociális bérlakások számát. Az is a program előnyére válik, hogy a hagyományos értelemben vett hajléktalan-ellátás helyett a hajléktalanságból való kivezetést jelöli meg elsődleges célként.
A csoport szerint azonban ront a program minősítésén, hogy a párt nyíltan felvállalja a hajléktalanok köztéri kirekesztését.
„Attól, hogy valaki hajléktalan, még nem bűnöző. Nem kell kényszerítő eszközöket alkalmazni vele szemben,” mondta Bene Géza, A Város Mindenkié hajléktalan tagja a Fidesz és az MSZP programjára reagálva.
Az öt párt fővárosi programjáról írt részletes kritika az osztályzatokkal együtt a csoport internetes oldalán olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06