Kellett az a bejáró
Száz köbméternyi sittet pakoltak a munkások a Balatonba
A vízügyi igazgatóság szakemberei a nádas felmérése közben bukkantak Balatonmáriafürdőn a munkásokra, akik legalább száz köbméternyi sittet hordtak a Balaton medrébe, hogy megrendelőjük tekintélyes méretű bejáróját megépítsék
2010.09.24 08:56MTIErről írt a pénteki számában a Somogyi Hírlap.
Betontömbökön, téglán, cserepeken túl azbeszt tartalmú hullámpala is volt az építési törmelékben, melyet a munkások ötven méter hosszan, és helyenként több mint másfél méter szélesen terítettek szét a nádasban: egy korábbi, közel százötven méterre a tóba nyúló illegális bejárót erősítettek meg.
A szerdai tettenéréskor a felmérők azonnal értesítették a hatósági személyként eljáró természetvédelmi őrt, akinek kora délután - a munkások a kiérkezésekor már nem voltak a helyszínen - egy név is a rendelkezésére állt, mely kiindulási alap lehet a majdani eljárásoknál.

A vélt megbízónak a természetkárosításon túl az engedély nélküli feltöltésért és hulladéklerakásért is felelnie kell majd.
Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő térségében az őszi építkezések idején többször előfordult már hasonló eset, bár már csak a végeredmény volt látható - olvasható a megyei napilapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06