Elemez a vádlott

Állt a bál: a bíróság kiüríttette a termet a Budaházy-perben

Az eljáró bírói tanács az ismétlődő rendzavarások miatt kiüríttette a termet az állam elleni bűncselekmény vádjával folyó Budaházy-per csütörtöki másodfokú tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtáblán.

2010.09.23 15:58MTI

Amikor a tanácselnök a több órája beszélő vádlottat arra kérte, hogy fogja rövidebbre nyilatkozatát, Budaházy ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás ezt a védelemhez való jog csorbításaként értékelte, míg a vádlott hallgatóság soraiban helyet foglaló hívei felzúdultak és hangosan tiltakoztak.

Ezután a bíró szünetet rendelt el, majd újabb egy órát adott a vádlottnak, aki egy korábbi tárgyaláson már csaknem fél napig elemezte a vád tárgyát képező, négy évvel ezelőtti írásait.

Budaházy György csütörtökön az ügyében eddig született három bírói döntés ellentmondásait sorolta. Délután már csak a sajtó képviselői hallgathatták a tárgyalást, amely október 1-jén Gaudi-Nagy Tamás és az ügyész perbeszédeivel, illetve Budaházy utolsó szó jogán előadott felszólalásával folytatódik.

Az ítélőtábla az azt követő két héten belül hirdet majd másodfokú határozatot.


A csütörtöki tárgyaláson Budaházy többek között azt hangoztatta, hogy 2006 őszén nem az állam védte az alkotmányt, hanem a kormány a saját hatalmát.

A vádlott szóvá tette, hogy az ügyében korábban született elsőfokú ellentmondó, felmentő, illetve marasztaló ítéletek még abban az objektív kérdésben sem egyeztek, hogy ő közvetlenül hívott-e fel erőszakos cselekményekre vagy sem.

"A bíróság még azt is az én nyakamba próbálta varrni, hogy 2006 őszén kiélezett politikai helyzet alakult ki, felerősödött a társadalom megosztottsága, és megjelent az utcai erőszak. Mintha erről is én tehetnék" - fakadt ki a vádlott.

A bíróság szándékai szerint csütörtökön megkezdődtek volna a perbeszédek, ám Gaudi-Nagy Tamás több órásra tervezett védőbeszéde miatt október 1-jére halasztották a tárgyalást. Budaházy ügyvédje, a jobbikos országgyűlési képviselő jelezte: védőbeszédében részletesen elemezni kívánja majd a 2006. őszi politikai helyzetet is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.