Egy kis agitka "a médiatorzító Fidesz" ellenében?

Kötelezővé tennék a Népszavát az MSZP-tagoknak

Az MSZP-tagság egyik feltételéül a Népszava című napilap előfizetését tenné meg a jövőben a párt vezetése.

2010.09.22 12:24MTI

Ezt mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke szerdán az MTI-nek, telefonos sajtótájékoztatója keretében.

Tájékoztatása szerint az ötlet, amely az újonnan belépőkre vonatkozna, több elnökségi tag javaslata, döntés még nem született róla.

Szanyi Tibor azt mondta, a szocialista pártnak elege lett abból, hogy össze-vissza irkálnak mindenfélét az újságok.

Az MSZP-nek az a célja, hogy legyen legalább egy, igazán hiteles, és a baloldali értékeket is figyelembe vevő médiája - közölte, hozzátéve: ennek a Népszava megfelel.

"A mostani fideszes médiatorzító nyomulást" a szocialista párt a Népszavával szeretné túlélni - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.