A Fideszé lesz az SZDSZ egykori bástyája?

Az SZDSZ után az MSZP is végleg a süllyesztőbe kerül?

Bár a jobboldali pártok mindig jól szerepeltek Veszprém megyében, a baloldal mégis több választást meg tudott nyerni.

2010.09.19 08:29Magyar Nemzet Online/Vokscentrum

A megyeszékhely több mint 15 évig az SZDSZ egyik legerősebb vidéki bástyája volt, de mostanra a liberálisok teljesen eltűntek a közéletből. 

Az október 3-i választáson a Fidesz–KDNP vélhetően fölényes sikert arat a dunántúli megyében, míg a szocialisták számára a második helynél jobb eredmény nem várható.
 
Az 1990-es parlamenti választás az MDF fölényes sikerével zárult Veszprém megyében. A demokrata fórum hat, a Fidesz egy egyéni választókerületet nyert meg. A helyhatósági választás első körében 43,15, a másodikban 25,2 százaléknyian voksoltak a megyében, ami magasabb volt, mint az országos aktivitás. 

A választás a Fidesz és az SZDSZ sikerével zárult Veszprém megyében, de az MSZP is lényegesen javított korábbi pozícióján. Az MDF ezzel szemben jelentősen visszaesett a tavaszi eredményéhez képest. 

Szoros verseny után MSZP-s siker 

Az 1994-es parlamenti választás rendkívül szoros eredményt hozott a dunántúli megyében, mivel az MSZP négy, az SZDSZ három egyéni mandátumot szerzett. A december 11-i önkormányzati választáson a választópolgárok 58,8 százaléka vett részt, ami több mint 15 százalékkal volt magasabb, mint az országos arány. 

A megyei közgyűlési választás az MSZP győzelmével zárult, mivel 13 mandátumot szereztek a 40-ből. Az FKGP 8, az SZDSZ és a Fidesz 6-6 mandátumot szerzett. A kisgazdák a kistelepüléseken több mint 20 százalékos eredményt értek el. 

A kiegyenlített eredmények ellenére a választást követően szociálliberális koalíció alakult és irányította a megyét. A tavaszhoz képest a baloldal pozíciói némileg romlottak, míg a jobboldali pártok javítottak súlyos vereségükhöz képest.

Jobboldali fordulat 

Az 1998-as országgyűlési választásokon a jobboldali pártok az összes egyéni körzetben diadalmaskodtak Veszprém megyében. Az október 18-i helyhatósági választáson 48,11 százaléknyian voksoltak, ami közel három százalékkal volt magasabb, mint az országos arány. A megyei közgyűlési választáson a jobboldali pártok fölényes győzelmet arattak, és sikerült megszerezniük a többséget. 

A Fidesz és szövetségesei 18 mandátumot, míg a kisgazdák négyet szereztek. Az MSZP súlyos veresége ellenére is a mandátumok egyharmadát elnyerte. A tavaszi eredményekhez képest jelentős változás nem történt Veszprém megyében, és a jobboldal simán szerezte meg a közgyűlés irányítását. 

Az MDF a baloldalhoz állt 

2002-ben a Fidesz hat, míg az MSZP egy egyéni mandátumot szerzett a megyében. Az őszi önkormányzati választáson 53,3 százaléknyian vettek részt, ami több mint két százalékkal volt magasabb, mint az országos arány. 

A megyei közgyűlési választás az MSZP–SZDSZ-összefogás sikerét hozta, mivel közösen a mandátumok felét szerezték meg. A két párt segítségére az MDF sietett, és közösen választották meg Kuti Csaba MDF-es politikust a közgyűlés élére. 

A balliberális oldal még a kistelepüléseken is legyőzte a jobboldali pártok szövetségét. A 10 ezernél népesebb településeken az MSZP–SZDSZ több mint 50 százalékos támogatottsággal rendelkezett. A közgyűlésben így négy év elteltével ismételten a baloldal vette át az irányítást. A tavaszhoz képest a jobboldal jelentősen visszaesett, míg az országos trendeknek megfelelően az akkori kormánypárt áttörő sikert aratott.
 
Abszolút többséget szerzett a Fidesz 

Négy évvel ezelőtt a parlamenti választáson kiélezett eredmény született, mivel a Fidesz négy, a szocialisták pedig három mandátumot szerzett, ami éles versenyt jelzett előre az őszi voksolásra. Az október 1-jei helyhatósági választáson 53,09 százaléknyian vettek részt, ami hasonló volt az országos aktivitáshoz. 

A megyei közgyűlési voksolás a Fidesz–KDNP abszolút többségével zárult, az akkori ellenzéki párt támogatottsága több mint 50 százalékos volt a megye településein. A szocialisták súlyos vereségük ellenére megőrizték egyharmados szavazói bázisukat. 

A jobboldal négy év után visszaszerezte a közgyűlés irányítását, és történetében először sikerült egy pártszövetségnek abszolút többséget szereznie.

SZDSZ-es fellegvár volt Veszprém 

1990-ben az első helyhatósági választáson az SZDSZ és a Fidesz szerzett többséget Veszprémben, és a megyei jogú város élére Dióssy Lászlót, a szabad demokraták politikusát választották meg. 1994-ben Dióssyt ismét megválasztották a város élére, míg a közgyűlésben balliberális többség alakult. 1998-ban 

Dióssyt közel 50 százalékos aránnyal választották meg a város élére. A képviselő-testületben az MSZP és az SZDSZ szerzett többséget. Nyolc évvel ezelőtt ismét az SZDSZ-es polgármestert nyert 56 százalékkal, és a városi testületben is baloldali többség jött létre. 2006-ban jelentős változások történtek a megyei jogú városban. 

Dióssy 16 év polgármesterség után elvesztette a választást. Veszprémben Debreczenyi Jánost, a Fidesz–KDNP jelöltjét választották meg több mint 50 százalékos támogatottsággal. 

Nem várható újabb fordulat 

Az elmúlt húsz év választásai alapján Veszprém megye inkább számít a jobboldali pártok terepének, annak ellenére, hogy egy országgyűlési és két önkormányzat választást a baloldal nyert meg. Az 1990-es években még jelentős erőt képviselt az FKGP a megyében, de a 2000-es években a jobboldal domináns pártja egyértelműen a Fidesz lett. 

A megyeszékhely 2006-ig az SZDSZ erős fellegvára volt, és sem a jobboldalnak, sem az MSZP-nek egyszer sem sikerült leváltania Dióssyt, azonban azóta az SZDSZ teljesen eltűnt a megye politikai életéből. A tavalyi EP-választáson és az idei országgyűlési voksoláson az MSZP korábban nem tapasztalt, súlyos vereségeket szenvedett, de a keleti országrésszel ellentétben a Jobbik nem tudta őket megelőzni. 

A mostani választáson vélhetően a Fidesz meg tudja őrizni abszolút többségét a megyei közgyűlésben, és várhatóan Veszprémben sem lesz baloldali fordulat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.