Kiállt Orbán Viktor bakui útja mellett
Gyurcsány támogatta Orbánt
Gyurcsány Ferenc szerint jól tette Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elment Bakuba, és kár arra szót vesztegetni, hogy bérelt géppel ment, mert ha ez volt a legértelmesebb és leghatékonyabb módja az út megszervezésének, akkor így kellett megszervezni.
2010.09.17 12:34MTIA volt kormányfő friss, a galamus.hu-n olvasható blogbejegyzésében értekezik erről azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor kedden szándéknyilatkozatot írt alá Azerbajdzsán, Grúzia és Románia elnökével együtt egy új gázvezeték (AGRI) megépítéséről. Az AGRI keretében a tervek szerint azerbajdzsáni cseppgolyósított földgázt szállítanának Grúzián, a Fekete-tengeren és Románián keresztül Közép-Európába.
"A magyar miniszterelnöknek az a dolga, hogy a növelje az ország szuverenitását. Ezért szerintem valamennyi vezeték- és egyéb szállítási alternatívát gondosan elemezni kell, és a tömérdek kockázat miatt egyelőre valamennyiben részt kell venni" - írja, megjegyezve: "semmit sem von le ennek az érdeknek a helytállóságából, hogy ellenzékben a Fidesz nem látta a fától az erdőt (a Nabuccótól ezen összetett probléma egészét), és kígyót-békát kiabált ránk".
A Nabucco vezeték a tervek szerint hosszabb távon évi 31 milliárd köbmétert gázt juttat majd a Kaszpi-tenger körzetéből egészen Európáig. A tervek szerint a kivitelezés két éven belül megkezdődhet, és 2015-ben már megindulhat a gázszállítás a vezetéken. Az MSZP szerdán arcátlanságnak nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és stábja egy 12 millió forintért bérelt repülőgéppel utazott hivatalos bakui útjára.
A miniszterelnökség erre azt közölte, a magyar kormánydelegáció bakui utazásának módja indokolt és költségkímélő, a bérelt repülőgép pedig a bekért ajánlatok közül a legolcsóbb volt.
Kapcsolódó írások:
- Mesterházy: a Fidesz kriminalizálásokkal igyekszik sakkban tartani az MSZP-t
- Orbán: saját romastratégiát kell kidolgoznia az uniónak
- Londonban örülnek az orbán-féle retorikai fordulatnak
- Orbán neveletlen az MSZP szerint
- Orbán: Magyarország visszafizeti az adósságait
- Oszkó: az Orbán-kormány legnagyobb bűne a rossz kommunikáció
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06