Vizsgálódik a gazdasági tényfeltáró bizottság
Varga 63 "csontvázat" talált
Hatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel.
2010.09.08 17:40MTIA Miniszterelnökség államtitkára szerdán emellett közölte azt is, reméli, hogy a következő évi hiány 3%-hoz lesz közel. Varga Mihály kijelentette: az elkészült, 64 oldalas tényfeltáró jelentésük egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idénre tervezett 3,8%-os hiánycél tartható.
Ehhez viszont szükség volt a 29 pontos intézkedéssorozatra - fűzte hozzá. Mint mondta, meggyőződése, hogy a 2011-es hiány kisebb lesz, mint az idei. "Ebben szinte biztos vagyok" - fogalmazott.
A politikus emellett nagyon reméli, hogy a következő évi hiány a 3 százalékhoz lesz közel. "Ebbe még az is belefér akár", hogy 3 százalék alá kerüljön, "de nem akarok elébe szaladni ennek" - mondta.
A 63 "csontvázzal" kapcsolatban a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője hangsúlyozta: lehetett volna több is, s nem is reménykednek abban, hogy nem kerül elő több ügy.

A tételek között szólt az adóbevételekről, amelyeknél - közölte - jelentős túltervezés történt 2009 végén: a társasági adót 50 milliárd forinttal, a személyijövedelem-adót 40 milliárddal, a jövedéki adóból származó bevételeket pedig 30 milliárddal tervezték túl. Szólt a közlekedési vállalatok, a MÁV, a BKV és a Malév többletfinanszírozásáról is: olyan adósságok, kifizetetlen számlák vannak, amelyeket az új kabinetnek valamilyen formában előbb-utóbb rendeznie kell. Több tízmilliárd forintos tételsorról lehet beszélni e három állami vállalat esetében - mondta.
Az "egyik kedvencének" nevezte azt, hogy nem tervezték be a 2010-es nemzetközi tagdíjakat - például az ENSZ-, NATO- és az OECD-tagdíjat -, ami együttesen mintegy hatmilliárdot tesz ki. Varga Mihály a jelentős tételek közé sorolta a Vértesi Erőmű ügyét, amellyel kapcsolatban - "a mai tudásunk szerint" - 25-35 milliárd forint között lehet majd a végső, közvetlenül az államot terhelő követelésállomány nagysága.
A folytatásban a példák között említette a LEADER-pályázatokat, a moszkvai kereskedelmi székház ügyét - amellyel körülbelül egymilliárd forintos vagyonvesztés érte a államot -, a postaszékház, valamint a Magyar Fejlesztési Bank külképviselőinek ügyét. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, különböző luxusjuttatások kifizetéséről van szó. Tájékoztatása szerint azok a tételek, amelyeket az átadás-átvétel során nem ismertek, a hiány mértékét a GDP 1,6 százalékával emelhetik meg.
Azonban a meghozott kormányzati intézkedések és az egyenlegjavító hatású hiánycsökkentő tételek következtében a 3,8 százalékos hiány az év végére tartható - erősítette meg.
Hozzátette, azon tételek összege, amelyek a következő évek költségvetéseit fenyegethetik, a 2010-es bruttó hazai termék 2,2-2,5 százaléka lehet. A jelentésbe nemcsak gazdaságpolitikai megállapítások kerültek, hanem több más kérdés is, így például az egészségügyi helyzet, népesedési tendenciák, a nyugdíjas kor és a szegénység kérdései - közölte Varga Mihály, hangsúlyozva, hogy a vizsgálattal egyik fő céljuk az volt, hogy a múltat lezárják, és bemutassák az új kormány örökölte helyzetet.
A megállapításaik között szerepel - ismertette -, hogy nőtt és mélyült a szegénység mértéke, drámaiak a demográfiai folyamatok, a foglalkoztatottság alacsony mértékű, és rossz az egészségi állapot. Következtetéseiket, javaslataikat tíz pontban foglalták össze.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06